CseZsa blogja
Nagypapának
A nyáron sajnos elmentél tőlünk,
Ezzel kitéptél egy darabot belőlünk.
79 éveddel sok mindent megéltél,
S nekünk ebből sokat is meséltél.
Beteg voltál sajnos már elég régóta,
Pedig mindig nagyon vigyáztál magadra.
Drága feleséged ki mindig gondozott,
Örökké szeretni fog, s ezt te is biztos tudod.
Három szép gyermeked mindig is szeret,
Remélik fentről boldogan nézed őket.
Unokáidnak is nagyon hiányzol,
Remélik életüket fentről vigyázod.
A sok-sok ismerős, kikkel beszéltél,
Szeretnek, s fáj nekik is, hogy elmentél.
Mindig boldog voltál, mikor éltél,
Az életed szép volt, kiegyensúlyozottat terveztél.
Irigylésre méltó házasságod volt,
Nagymama gyászol, neki főként hiányzol.
Mikor meglátom ágyad, ha mamához megyek,
Felmerül bennem, ”miért neked kellett elmenned?”
Felmerülhet a kérdés mostan.
Miért ilyenkor írok verset rólad?
Mert holnap halottak napja, s rólad emlékezek meg.
Rólad, ki engem is mindig szeretett.
Ha kimegyek sírodhoz, lehajtom fejem,
Leteszem a mécsest, s becsukom szemem.
Hozzád szólok, hogy nem felejtelek soha,
Ó drága, kedves, egyetlen nagypapa.
CseZsa
2008.10.31. 23:54
Nem akarok
Csak egy pontot nézek…
Egy pontot ebben a sötétségben,
Ami körülvesz. S most kérdezek:
Te vagy az, kit vártam, s végre eljöttél értem?
Hé, de hisz ez nem is te vagy.
Csak álmodozom, s azt hittem velem maradsz.
Azt reméltem, még valaha megkaplak.
S mindent nekem adsz, amit csak adhatsz.
Viszont fel kell… muszáj felébrednem!
Hogy nem fogod többé már két kezem.
Hogy már sose mondod, hogy szeretsz,
S már soha többé nem ölelsz.
A remény hal meg utoljára, tudom.
S én csak egyet kértem, szeress nagyon.
Te ígérted, hogy sose hagysz el,
S most itt ülök, egyedül, lehajtott fejjel.
Majd egy követ találok zsebemben…
Hisz ezt még te adtad nekem.
Azt mondtad, ez a kő elporlad, ha már elfelejtesz,
Most szétmegy, s elhiszem, hogy már nem szeretsz.
Leülök egy padra, s az embereket figyelem,
Mikor egy ismerős személyen fut át tekintetem.
Hisz ez te vagy… De várj! Egy másik lánnyal,
Hát ezért porladt a kő, mi szívem ábrázolta.
Egy pengét látok csillogni a koszos járdán,
Felveszem, s látom, van még éle jócskán.
Most egy húzással elbúcsúzok a földtől,
S egy fekete angyalt látok magam előtt…
Egy fekete angyalt, ki húz felfelé,
Ki húz egyre csak az ég felé.
S akkor jut eszembe, én nem akarok fel menni.
Lent akarok veled együtt maradni.
Viszont már késő, mert döntöttem,
Életem eldobtam egyetlen percben.
Nem gondolkodtam józanul,
S most megyek fel a sötétbe szakadatlanul.
2008.09.04. 20:20
CseZsa
Miért ilyen későn?
Mikor este lefekszek,
S mikor másnap felkelek,
Mindig csak rád gondol eszem,
S érted lesz könnyes a szemem…
Érted, aki nem is szeret viszont,
Érted, kiért megbolondulok…
Kit, ha meglátok, elgyengülök,
S rögtön elcsöpögök…
Viszont te csak barátnak hiszel,
S köszönsz nekem, ha látsz reggel.
Én így nem tudok barátod lenni,
Nem tudlak téged, s magamat sem átverni.
Ezt te is tudhatnád, hisz tudod, mit érzek,
Hogy csak érted lélegzek, s élek.
Hogy csak miattad kelek fel minden reggel,
S csak érted reménykedek… De ez már nem kell!
Most leülök egy sínre az állomáson,
S várom, hogy a vonat hozza halálom.
Már sötétedik, nyugszik a nap is,
S én remélem, utoljára látom ezt is…
A sötétben látok valami közeledő fényt,
Talán ez az, de várj! Látok valami emberi lényt!
Hisz ez te vagy, s futsz felém,
De már késő. Már itt a vég!
S fentről nézem, hogy odarohansz hozzám,
De miért most? Már késő… Mostmár!
Hisz míg szerettelek, szenvedtem, mert kinevettél,
S most elmegyek, hogy te is szenvedhessél…
Csengeri Zsanett
2008.08.30. 18:55