Buli87 blogja

Joey: melyik  regénynek van a legjobb befejezése? Nehogy az Unises-t mondd mindenki mást azt mondaná…
Wilder: egyszerű kérdés…Érzelmek iskolája Flauberttől…
Joey: mi történik benne?
Wilder: szinte semmi…két öreg barát üldögél és emlékezik a legjobb dologra ami meg se történt velük…
Joey: hogy lehet olyanra emlékezni ami meg se történik velünk…
Wilder: Derűsen….tudod Flaubert hitt benne,hogy a várakozás az élvezet legtisztább és egyben legbiztosabb formája…mert a dolgok melyek megtörténnek velünk mindig csalódást okoznak, addig a meg nem történtek sosem halványulnak,sosem fakulnak…mindig ott lesznek a szivedbe zárva,valami valami édes kis búval.

Ne engem utálj majd kerlek, ha az évek végül engem igazolnak!

Egyszer még visszasírod ahogy szerettelek,
egyszer még fájni fog hogy senki se szeret,
egyszer majd ha emlékszel rám,
szemed könnyes lesz, mert úgy vigyáztam rád.
Ahogy többet senki se fog
és a baj miatt, csak magadat okolhatod.
Sokszor nevettél azon amit mondtam,
mert akkor még nem tudtad,
hogy mind igaz, amit mondtam.
De eldobtál,
vissza többet már nem hívtál.
Így lett, ahogy akartad,
és már úgy van, ahogy akarjuk.
Nem tagadom gondolok rád mindennap
De szeretetem irántad már kihalt.
Gyűlölni már meg sem próbállak,
ahogy sajnos, már túl kevés vagy.
Nézhetsz rám, ahogy nézlek,
de szememben többet nem láthatod a szívem.
Kérted, hogy legyünk jóban ezután
de részedről, nem volt más, mint képmutatás.
Téged szerettelek? Téged öleltelek?
Talán jobb azt hinni, hogy jó voltál,
mint magamban beismerni: megbuktál.
Mert bizony megbuktam.
Emberismeretből csődöt mondtam.

Fűben ültünk,
egymásra emlékeztünk.
Néztünk előre a kopottas padra,
emlékezve a közös múltra
Szóhoz alig jutottunk,
sokáig csak némán voltunk
Rám nézni már nem mertél,
mert már tudtad mit vesztettél.
Mit dobtál el magadtól,
mikor kiejtetted, hogy ennyi volt!
Könnyet láttam a szemedben...
Mi a baj?- és én csak kérdeztem
Csak a szél fújta szemebe a hajam
válaszoltad elcsukló hanggal
Majd rámnéztél.
-Emlékszel amikor ott a padon megcsókoltál?
Ekkor fejemben csak egyetlen dal járt:
"valahol itt réges-régen
miénk volt a Föld, s az Éden"
Én mámortól fénylő múltunkra gondoltam
és egy apró mosollyal válaszoltam.
Hozzámfordultál és megkérdezted
érzek-e még valamit, mikor rád nézek
...
Ezután te felálltál
és sírva elrohantál
Fejemet lehajtottam
mert hazudtam,
 csupán csak annyit mondtam:
"Túl vagyok Rajtad"
és ezután már én is csak sírtam.
Ott, egyedül, egymagamban.

Ő volt a harmadik.
Tulajdonképpen róla még mindig nem tudom, hogy valójában milyen is.
Az a lány akit csak szeretni lehet, amilyennek gondoltam a megismerkedésünk során vagy épp az ellenkezője.
Még mindig nem ismertem meg az igazi énjét, hogy ezt meg tudjam állapítani.
De ennek ellenére hihetetlenül imádtam és szerettem. Olyannak amilyen volt, az összes hibájával együtt. De el sose hitte, hogy mennyire szerettem. Mondtam is neki, hogy soha senki nem fogja úgy szeretni, ahogy én, de ekkor is csak nevetett. Mostanra már tapasztalhatta is.
Róla azért nem úgy írok, mint az elöző kettőről, mert sajnos  még mindig haragszok rá több dolog miatt is. Nem az a baj, hogy szakított velem, hanem az ahogy.
A másik ok ami miatt még mindig haragszok rá, hogy olyanokat vágott a fejemhez közös nyaraláson, amik nagyon megbántottak. Azóta is bántanak azok a szavak. Még ha tudom is,vagy legalább remélem, hogy azok nem voltak igazak, akkor is. Egyszer jó lenne vele leülni kettesben és megkérdezni, hogy szeretett-e egyáltalán. Hiszen amit a fejemhez vágott, abban ez is benn volt. Az érzéseimet még vegyesebbé teszi egy este amikor a legnagyobbat csalódtam benne. Sose senkiben nem csalódtam még akkorát,mint akkor benne. :(((
De a szépre is tudok gondolni. Emlékszem amikor kijött elém a buszmegállóba(másnak ez nem nagy szám, de én mindig mosolyogtam a jellegzetes mozdulatain, ahogy tudott ölelni, ahogy egymásrapillantottunk, a kedvenc közös képünkre, valentin napra, október 23-ára, december elsejére. Ezekre mindig emlékezni fogok nagy-nagy örömmel.
A kapcsulatunk sajnos semmilyen. Nekem ő még mindig fontos, szivesen beszélgetnék vele néha. Ellenben ő csak egy nagy nullának tart már. :(
Sajnos van ilyen.
Sokkal kedvesebb olyan emberekkel, akiket fele annyira sem ismer, mint engem. Sőt még azokkal is akiket pár másodperce ismert meg.
Néha megmondanám neki, hogy "hahó én vagyok az a fiú aki miatt megkönnyeztél egy lapot mert leírta rá, hogy mit gondol rólad.
Én vagyok aki elöször észrevett és teljes szívből szeretett. Akinek a legfontosabb voltál, az a srác akinél jobban téged soha senki sem fog szeretni.Én voltam neked az első"
Csak sajnos nem hatná meg. Nem érdekelné. Továbbra is csak egy jelentéktelen embernek tartana.
Mindezek ellenére sose fogom elfelejteni. Fontos volt, fontos most is, fontos lesz mindig is, mert szerelmes voltam belé, mert most is szeretem, és mert szeretni is fogom mindig.