Brad blogja

Tűzvészként tombol bennem a szerelem,
vad lángja hevít szüntelen
Kezembe fognám apró kezed
szorítanám ,hogy érezzelek
Szeretnék végre hozzád érni,
árnyékból valóságba lépni
Vállad elsuhant előttem,
illatodban idáig időztem
Titkos édes látomás
vad harc ez, s akarás
Kitörölni nem lehet
szívedbe égetted a könnyeket
szomjazóként sehol nincs helyem
Lehunyt szememmel hallgatom
szívemben érzett dallamot
Oly távol vagy meg sem értheted,
hogy szeret az én szívem.
Simogatóan ,lágyan mint a hóesés
édesen mint a virágméz
Ha kell vulkán leszek,
felégetem érted az eget
Engedd,hogy szerethesselek

Szememmel simogatlak most is
látom a lehulló könnycseppeket
A szél egy apró hajtincset libbent tova,
arcod éle megfeszül.
Távolról nézlek,de te nem veszed észre
gondolatban csókolom ajkadat.
Nem láttam még tőled szebbet,
nekem te vagy a nagy csoda.
Látom nyakadban a napsugarat játszani,
oda képzelem magam.
Lennék én a melegség,
ki fogva tart.
Átjárnám tested minden zugát,
lágyan omolnék reád.
Bele nézhetnék a szemedbe,
úgy mondanám ki
Szeretlek!!
De csak nézlek,
s látom harcodat
a könnyáztatta poklodat.
Melletted leszek végig,
akár ezer évig.
Egyszer felettem is kisüthet a nap,
hogy életem végéig átölelve tartsalak.

Ne hagyd,hogy könnyek borítsák arcodat.
Ne áldozd fel életed s magadat.
Ne kapaszkodj a semmibe,
fogd két kézzel az életet s lesz hited.
Engedd a múltat tova szállni,
nézz előre legyen bármi.
Szállni,szállni
akard magad boldognak látni.

Láttam megtörni szemed csillogását,
fénytelenül ülni,
hallani
dermedt éj zokogását
Mint porban vergődő,
kicsiny madár
kit a szél elragadt
védtelen,de erős
mindig
keresve az álmokat
Hajt belül valami,
fájdalommal telve
mosollyal arcodon
Mégis
lelked összetörve
Gátat szabva minden érintésnek
falat húztál,
s élve eltemetted
önmagad

ágyam mellet ébred a hajnal
mozdulni sem merek már
várom karjaimba fészkeld magad
csókolni akarlak
nem vagy enyém
nem szeretsz
egyszer talán
meglehet
engedd szeresselek
légy lágy
ringató
mint méh a mézvirág felett
szólj bátran
s egy leszek veled