Borivoje blogja

Láttam egy családot,meg kéne kérdezni
Mi a titok,hogyan csináljátok
Ti át tudjátok igazán érezni
Rajtatok nem fog az idegenség-átok?

Én is megpróbáltam újra,-s most sem sikerült
Isten tudja,miért erőltetem
A fájdalom,mellyel anyám e világra szült
Halála után is itt maradt velem

S most ez a kín ösztöneimmel kézen fogva jár
Együtt vezetik lábam a szülői házig
Elhitetik velem,hogy apám most is hazavár
de lehet,hogy a lelkem csak szenvedni vágyik?

Tegnap verőfényes nap volt,-ma az eső zuhog
Vagy csak anyám hullajtja rám könnyzáporát
Látja,hogy magamnak örömet hazudok
S verseket olvasok hosszú órákon át

Százhuszonhét kedvenc,egy csokorba kötve
Földig rombolt hitemnek ebből épül otthon
Egy menedék,mely megvéd majd örökre
S mint hívő a Bibliát,-a szívem belsejében hordom

Kérlek,adj lelkemnek békés ürességet
Mozaikkockákból hogy építsem váram
Az Ő dalai,Barátok,s költészet
S nem lesz a világon boldogabb nálam!

    "Gyere,gyere velem,tavasz jár már
      Gyöngyvirág lesz majd a párnám..."

      (Rúzsa Magdi/Boban Markovič:Ederlezi/Djurdevdan)

                  Néha visszarévedek az első pillanatra
                  De pontosan felidézni nem tudom soha
                  Vajon az első élményt a Liliomfi adta
                  Vagy tán épp az Édes mostoha?

                  Pedig jó volna emlékezni arra
                  mikor először merültem el azokban
                  a tágra nyílt,meleg barna
                  Szemekben,mint búvár égszínkék habokban

                  Tekintetében,-mely tudjuk jól,lelkének tükre
                  Egyetlen könnycseppé olvadt a fájdalom,
                  Mintha Istenek készülnének önnön vesztükre
                  Az utolsó,örök éjbe vesző hajnalon

                 S mielőtt e század lángjai közt szertefoszlana
                 Uralkodik örökké,lelkemen,téren és időn
                 Ahogy hangzott az első színpadi mondata
                 Felé kiáltom:,,Parancsolj,Tündérkirálynőm!

                 (In memorian Ruttkay Éva)