Borisza blogja

Köszönet azoknak akik olvassák,nézik az oldalamat.
Rég voltam már itt, mert egyéb elfoglaltságaim kötöttek le: több kidolgozásra váró írásom van. Ezek mellett, honlapomat is szerkesztem és más felkéréseknek is eleget kellett tennem. Köszönöm az érdeklődést és a figyelmet. Wiktor Borisza

Nórinak

Szülők öröme

a kócos kis kobold,

ki fut, szalad s szüntelen karattyol.

Törik a tányér,

borul a pohár, görbül a száj,

de elnézik neked, kicsi lány.

Apa kényeztet, te vagy a mindene,

Anya néha rád szól, de szívedre ne vedd.

Az életénél is jobban szeret.

Mert ajándék vagy! Kis tündér, kit vártak:

szőke angyal világuk középpontjában.      

Így látom Őket

Keze a kezedhez ér

Szeme a szemedbe néz.

Rögös az út,  melyen haladsz,

hogy megtaláld a másikat .

Nincsen hang, de érted szavát,

s szívetek egymásért dobog.

Egy boldog világ, melyben Ő és TE vagy.

S míg a föld forog:  remélem így marad.

Boszorkányének

Piroslik az égnek alja.

nyaldossa a máglya lángja.

Hányan vannak, kik égnek?

Ifjak,szűzek,vének.

Utolsó imájuk száll fel az égre,

a halálnak sikolya ez, nem boszorkányének.

Városok

Három várost szeretek,

Pestet, Egert,Szegedet!

Pesten:hol születtem,

s kötnek a gyökerek.

Eger:nyári alkony,

többet adott, mint adhatott.

S a Tisza büszke városa Szeged,

hol megtalálom tán életem.

Születésnap

Esett az eső,

az orgona rám hajolt,

múltam amennyi múltam,

április volt.

Egyedül

Nincs egy kéz,

 mely kezedhez ér.

Nincs egy szó,

Nincs egy arc,

egy szem,

mi szemedbe néz.

Magadban fekszel

és kelsz fel.

Telik a nap,

rohan az éj.

Üres a szív!

Vagy boldogtalan?

Életed mit ér?

Ha társtalan.

Tegnap az utcán elestem,

felálltam s nevettem,

s ha ez mással esik meg,

hát szívből kacagok,

a röhögéstől majd megfulladok.

Fiú

Volt egy fiú...

vidám,csillogó szemmel,

nyitott szívvel járt.

Őszinte és tiszta volt,

hol hazudni kell,

és élvezni,

hogy elnyel a mocsok.

Nem értették vagy csak

nem akarták?

Űzték,lökték,megtagadták.

A világ forog! Rohan!

De ha egyszer  megáll...

Egy fiút Ő már nemtalál.

Állok a szirten,

nézek a végtelen messzeségbe.

szívem szabadon száll,

megérint a szél s hallom a fű dalát,

bennem szól és hív egy ősi tánc.

Arcomba nevet a napsugár,

tárt karokkal ölelem át .

A völgyben rohanó patak -

hallom a dob hangját... s ott füst száll:

elragad, visz egy ősi tánc.

Arcok az égből néznek rám,

árnyak suhannak a fák alján.

Az ösvény vezet, itt apám háza állt....

Dalol egy emlék regélve a múlt szavát,

lábam lép s az éjen át magához vesz az ősi tánc.

Árnyék vagyok!

A senkié!

Nem lélegzem,

nem gondolkodom.

A múltban ne keress,

mert nem találsz.

Voltam aki voltam.

Mindegy már.