Bogyisz blogja

kitüremkedik féltés akarat
szavak csak szavak lepnek
furcsán véres az alkonyat
faárnyak sebesre neszeznek
ablaknyi lélek karcokat
hasítnak s a jaj kulcstalan
be nem érhetlek soha
rabol pihenés nélkül a ma
testvér-tegnapot:
irdatlan koszorút borít unottan
bejárt győztesnek nézett útjaimra
szenvtelenül csúcsoz halmokat 
mélyre beégve
akadálytalan...

Nevemet ki ne mondd
(pokolvar fekete pestis a titok
gyilok százélű tőr
húsomban forgasd)
még álmodban se suttogd
falakat se érintsen egyetlen hangja
nevemet ki ne mondd semmi szín alatt
magam se halljam
nem kell hogy nádtorzsák lyukaiból szivárogjon szét
belepve mindent
(fekete vér bugyog föl
bűzös iszap)

körözz kicsit még
a tetemek állagát fel kell mérned
aztán a sűrűsödő messzeséget:
jönnek sorsodnak osztozói
s letepernek.

Ha reggel arra ébredsz, nem mozdulsz,
A szusszod remek ütemben kihagyott,
Ne gondolj rosszra, legfeljebb az történhetett,
Hogy nem élsz már, de vagy! És ez a fontos:
Vagy! Boldog halott.

Én első vagyok az ítészek között
Lelkem a versekbe költözött...