Beszy blogja

2008. május 22. 16:25

Előszó

Sziasztok!

Hát először is bemutatkoznék, becsületes nevemen Szabó Bernadettnek hívnak. Nem ígérem, hogy sűrűn irkálnék ide, ellenben hasznosnak találom, abban az esetben, ha valakit esetleg nem csak a verseim érdekelnek, hanem netalántán én magam is. Tavaly azaz 2007. május 3.-án életem 14. életévébe kezdtem el írogatni... Természetesen akkor még igen kezdő voltam, mára azért már sokkal jobbnak tartom magam mint akkoriban. Nem hiszem, hogy életrajzot kéne készítenem, nem is akarok, csak pár apróságot említek meg. Elmondhatom, hogy egy év alatt sikerült összehoznom 112 verset. Nincs rajtam kívül olyan ember aki mindent olvasta volna (legalábbis most még így állnak a dolgok). Vannak köztünk jobbak és természetesen kevésbé jók. Én személy szerint mindegyiket szeretem, hisz valamilyen tekintetben a részeimmé váltak. Nem szeretem, ha elemezgetik a verseimet. Örülök, hogy ha valami hasznosat sikerült üzennem vele, még akkor is ha nem azért írók, hogy szónoknak nézzenek. Egyenlőre még csak egy versem olvasható, de remélhetőleg ez a napokban megváltozik majd. Ha valaki bővebben szeretné a verseimet olvasgatni, akkor annak javaslom a honlapomat ami fel van tűntetve az adatlapomon.