Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Remélt csendesség
2011. február 3. 17:04
Csak halál oldhatja
mi ideköt e léthez.
Fájdalom igéje
zubog most a vérben.
Maró, kínzó vágyra
enyészet a gyógyír.
Letört lelki szárnyam
erőtlen vergődik.
Csak elmúlás árnya,
föld befogadó méhe
boríthat rám békét,
remélt csendességet.
2011. február 2. 13 óra 40 perc
Bero2011. február 11. 12:55
így van hogy is lehetne másképp:))
magdus2011. február 3. 22:47
Ha ez így igaz, akkor fel a fejjel!
Bero2011. február 3. 22:38
Magda nagyi! Nyugi, nem leszek öngyilkos...ahhoz túlságosan szeretlek téged:-))
magdus2011. február 3. 22:32
Robikám! Mindenkinek vannak hullámvölgyei, nem kell azért rögvest meghalni:) Én rájöttem már, hogy elmúlnak a rossz napok is, nemcsak a jók. A halál eljön úgyis nem kell sürgetni, de saját kézzel ...az gyilkosság. Fel a fejjel! Mit szóljon az akinek elvitte a házát a víz, vagy az iszap? Tudom ez nem vigasz, de azt is túlélik az emberek.
Bero2011. február 3. 22:03
Kedves Zsuzsa!
Persze, lehet másképp is.
szilba2011. február 3. 18:49
:)
irenke2011. február 3. 18:00
Fordulópont!
meglátod van még tovább is...
Vigyázz!
Reményeid mind valóra válnak!
Szeretettel a legjobbakat kívánom!
Nagyon szép vers,gratulálok:))
mezeimarianna2011. február 3. 17:29
...valóban meg kell halni hozzá...gratulálok,szépen írtad meg
10082011. február 3. 17:10
Szép vers, de talán másképp is lehetne kezelni
azt a vágyat, mint halállal... :)