Így látta Petz György az Édentől Északra műsort

2011. április 18. 18:15

ÉDENTŐL ÉSZAKRA

 

Beri Róbert és csoportja az – ÉDENTŐL ÉSZAKRA – a Spinózában (Dob utca 15.) mutatta be a művészeti csoport újabb munkáit. Vers, próza, képek, zene. Ezúttal Cseh Györgyi tánca elmaradt, de helyette különleges verseit hallhattuk.

A 18 fős csoportból 13-an voltak jelen; fejenként három kiválasztott művel.

 

Robi Armageddon előtt (c. versi) komolykodása és múzsa-verse mellett szépen gitározta saját művét, sőt még humorát is megvillantotta egy Légyagónia c. írásával.

 

Varga Nóri, akinek verseit dicsérik, (a túlbonyolított Gránitcsend c. hangzott el)

Valamint a dallamos Hajnali merengés

 

Roppan a hold tüze, búsan elázik,

bánatos arcként hajlik a szél,

éjszaka vándora el-elmélázik,

álmait elnyeli mély szakadék.;

de valóban nem rosszabb prózaírónak (Egy csésze kávé)

– mint ahogy maga is vallja.

 

Érzéki-szerelmes nő-lírát hallhattunk Csintalan Ilától.

 

Dóka Györgynek meg nagyszerű, játékos rajzait is láthattuk, kis házi mítoszvilágának fura lényeit; mellette nagyszerű verseket is kaptunk:

 

Most szeretek, most szeressetek...

 

Most szeretek, most szeressetek.
Ki tudja, holnap talán
meg is halok.
Üresen kong a kékség pár napig,
visszhangozza majd,
hogy nem vagyok.

Most nevetek, most nevessetek.
Ki tudja, holnap már a némaság
súgja: nem vagyok,
csendben, dermedten áll
a pusztaság.

Most köszönök, most köszönjetek.
Ki tudja, holnap már nem lesz rá
Idő,
elbúcsúznom, csak elrejt
majd a Múlt;
pár perces hiányom
árnya egyre nő.

S már tudom:
Szivárvány-föld kapuja zárva.
Nem hív senki,
és Semmi ami vár.
Csak szűrt szavaim bújnak
új Hajnalokra várva,
s megőrzi még hangomat a Nyár.

 

Pesti Orsolya borzongtató verseit a zenész, filozófus ifjú Szecsődy Kristóf versei követték:

 

Áradnék

  

Öleset harapok a hajnal szeléből,
szájpadlásomon őrzöm édes illatát.
A sok lusta árnyék, mind nyújtózva rám dől,
a napkorong vízben találja meg magát.

Eljön a reggel, és a forma megtelik.
Kinevet az öröm. Kinevet a bánat.
Mit felépítettem nagy gonddal reggelig,
egy pillanattal sem éli túl a vágyat.

A beszámoló folytatása:

www.edentol.gportal.hu

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Bero2011. április 19. 09:11

Magda egy kincs!

Alexander2011. április 18. 18:08

imádom Magdikát! :-) elég a szemébe nézni, ott van benne az egész világ...