Catching up

adika99321•  2017. január 8. 21:20

Catching up

            Az akció sikeresen zajlott. Az élőhalottak és a kór, amit szétszórtak megsemmisült. A két druida kisebb horzsolásokat leszámítva épségben kiszabadult.

            A Sötétség Angyalai a kocsmában mulattak az éjszaka. Kevesen voltak képesek egy ekkora rajtaütést végrehajtani. A korsók gyűltek, a sör fogyott, ahogyan telt az este. Batcountry évtizedek óta nem járt már Viharváradban, már régóta nem találkozotta klánja tagjaival. Örömmel nyugtázta, hogy Boysi épségben van – főleg a mai nap után – és az, hogy Andrithot életben látta… nem tudta mit gondoljon hirtelen. A másik druida… Hayla, így hívták. A harcos ízlelgette a nevet, régóta elfeledett, de kellemes érzés futott át rajta.

            Sokakkal váltott egy-két szót, az italok mellett. A túlzó történetek és mesék is előkerültek különbnél – különb kalandozásokról és hőstettekről. Az éjjel őszülésével a fogadó vendégei is elkezdtek szobáikba vagy haza szállingózni.

            Andrith felajánlotta Batnek, hogy töltse nála az éjszakát, úgyis csak most érkezett a városba. A harcos sok más lehetőséget nem látott, így elfogadta az ajánlatot, bár mivel még látta, ahogy a druida elhagyja az épületet, meghagyta, hogy még van egy kis dolga előtte. A halott lovag ezt egy bólintással nyugtázta,  majdvisszafordult Dranktonékhoz, aki  egy sztori mesélése közben úgy hadonászott korsójával, hogy söre jórésze a mellette ülő Rowarlock nyakába zúdult.

            A kis gnóm fekháborodva ugrott fel.

            -Hát nem igaz! Már megint nem figyelsz magadra te, te tökkelütött!

Drankton meglepődve nézett a kisemberre, majd a korsójára, amiközben körülöttük mindenki nevetett. A lovag elmosolyodott meghúzta a maradék sörét majd megszólalt.

-Tudod, nem tehetek róla, hogy olyan kicsi vagy , hogy még én is le tudlak önteni.

Erre még jobban kacagtak a többiek. Rowar zsörtlődve ült vissza a helyére, orra alatt mormolva.

            -Te… gnómok réme!

Andrith még az ajtó felé nézett, de a harcos ekkor már messze járt.

Pár órával később Andrith már visszahúzódott szobájába. Páncélját lepakolta, s egy egyszerű szövet ruhát viselt. Leült egy kis faszékre és elkezdte kifésülni az ezüstösen csillogó hófehér haját. Visszaemlékezett azokta az időkre, amikor hajnalonta, lefekvés előtt círogatta édesanyja a haját a fésűvel, majd húgáét is , aztán egy dal keretében mind a ketten álomba merültek.

            „Elunere, nem is voltam Darnassusban azóta! Vajon otthon tidják mi lett velem?  Vagy húgommal?  Vajon… ővelük mi történt ennyi év elteltével?”

A halállovagra kőként telepedtek a komor gondolatok.

            Nemsoká kopogásra lett figyelmes. Gyorsan felkapta kardját és az ajtóhoz lépett. Résnyire nyitotta és a harcost látta maga előtt. Kitárta az ajtót és üdvözölte régi barátját.

            -Bat, hát itt vagy , gyere csak be!

Amaz egy mosoly kíséretében a fegyverre mutatott.

            -Zűrre számítassz?

A lány szégyenkezve  nézett a pengére.

            -Tudod, sosem lehetünk elég óvatosak!

            -Igen, hallottam, mi történt az utóbbi pár napban. Egy merénylet Varian ellen,  egy kristály ami elpusztítaná Darnassust, élőhalottak Elwyn erdejében, nem is beszélve a szövetséges színekben rohangáló taurenről.

            -Eldon… majdnem halhoz szegeztem a kardommal, amikor kiderült, hogy a két lány eltűntm de úgy vélem mostmár, hogy… megbízható.

            -Ha te úgy véled akkor biztosan elhiszem – válaszolt a férfi, amiközben ő is lepakolta nehéz fémpáncélját.  A nő hellyel kínálta régi barátját egy kis asztalnál, majd teát ajánlott fel neki, amelyet el is fogadott a férfi.

            Pár percig még ültek, a meleg italt kortyolgatva, majd Batcountry megszólalt.

            -Úgy vélem ideje kicsit mesélni egymásnak, mi történt az elmúlt pár… évtizedben. Őszintén szólva azt hittem, hogy te is Andorhallal együtt vesztél.

            -Így is volt – válaszolt Andrith, miközben poharát babrálta. – Meghaltam azon az éjszakán, nem is tudom meddig voltam teljesen az. Aztán… feltámasztottak élőhalottként. Sok szörnyűséget kellett véghezvinnem a Lich király nevében. Végül felszabadítottak. Sokan maradtunk semlegesek, mások a Hordába vagy a Szövetségbe soroltak. Én sosem támogattam a háborút, ám mégis úgy éreztem, hogy itt a helyem és a Sötétség Angyalai között… megleltem a nyugalmat.

            -Valóban… - felelt a férfi. – Rendes társaság ez és valószínűleg csak miattuk nem vagyok az a magányos farkas. Tudod…

            A harcos neszelésre lett figyelmes, egy árny suhant az előtérben. Batcountry a páncéljához ugrott és felkapta kardját. A lény kilépett a fénybe. Egy ocsmány zombi volt az. Ügyetlenül lépkedett, de látszott rajta, hogy egy fejet játsznyi könnyedséggel szétroppantana.

            -U…Urn… -nyöszörgött a förtelem a nő felé araszolva.

            -Andrith vigyázz! – kiáltott a harcos, majd támadásba lendült. kardját magasra emelte lesújtásra készen… de a halállovag elé állt.

            -Bat nyugalom! – A férfi megdöbbenve nézte, ahogy a régi barátja hozzádörgölődzik az élőhalotthoz, mint egy kutyához.

            -Ki az én kis zombicskám, na ki, na ki az?

            -Úrn.. Úrnőm! – gügyögte a lény. – Szükség valamire?

A nő csak legyintett.

            -Nem, most nincs Kosártolvaj – válaszolta. – Menj csak vissza edd meg a maradék húst amit kiraktam!

            Az élőhalott erre csak megfordult és vissza cammoggott a gyertya lángján kívülre.

            -Kosártolvaj? – Nézett a férfi.

            -Igen, tudod ahányszor a városban vagyok és egy percre elfordulok valahonnan szerez magának egy kosarat.

             A férfinak ugyencsak rá kellett eszmélnie arra, hogy Andrith már nem él a ’normális’ éfelfogás szerint. Igen, felfedezhetőek voltak könnyen a változás jelei: éjkék haja ímmár fehérré lett, smaragdzöld szeme mint egy párolgó gleccser, bőre pedig sápattabb és szürkébb volt. A külseje eléggé megváltozott, de Bat, ahogy látta az utóbbi napban tudta, hogy mosolya, vidámsága és a precíz komolysága a régi maradt, annak az állandóan jelen lévő szomorkás aura ellenére.

            -Min gondolokodsz? – Kérdezte a nő. – Oh, hát persze… rajtam. Hidd el soksszor kívántam azt, hogy bárcsak sosem kellet volna visszajönnöm így, hogy ne kellet volna mindezt átélnem, mindezt megtennem, amit tettem, de az élet megy tovább így én is tovább léptem.

            Andrith visszasétált az asztalhoz, majd leült.

            -De inkább arról mesélj, hogy mit gondolsz Hayláról – futott át egy csínytalan mosoly az éjtündenő arcán.

            -H..Hayláról? – lilult el Bat. – Hiszen még csak most találkoztunk előszőr!

            -Bat, ismerlek, tudom, hogy tetszik neked – mondta mosolyogva. – Jószívű és szép nő, nem is beszélve, hogy ő is kedvel téged, ezt még a vak is látja.

            -Igen, igazad van – sóhajtott a férfi.

Andrith kuncogott egyet, majd komoly képet vágott.

            -Tudod, hogy imádlak, de ha ki mersz vele kezdeni…

            -Nem, nem, eszem ágában sincs – emelte maga elé védően a kezét.

            -Helyes! – Vigyorgott újra barátja. Megitta teáját, majd nyújtózkodott egyet. – Nem volt semmi ez a nap. A lányok eltűntek, te előkerültél évek után, aztán az este odalent, hmmm, rég nem volt ilyen eseménydús az idő. Itt helyben el tudnék aludni!

            - Tényleg elég hosszú egy nap volt – felelt Bat és az egyik fotelra mutatott. – Az nekem tökéletes lesz estére.

            - Jobb, mint amikor őrködés közben a tűz mellett kuporogtunk Andorhallban.

            -Az már biztos, de számomra az is mindig egy kellemes emlék lesz.

            -Ahogy nekem is – mondta a nő egy ásítást elnyomva. – Aludj jól barátom!

A férfi biccentett. – Te is, Andrith! – Kényelembe helyezte magát a fotelban és lehunyta szemét.

            „Ennyi év után… vére itthon vagyok!” – gondolta, majd hagyta hogy a meleg sötétség magába rántsa.