EMOTION

Két pocok lekvárt hegeszt a víz alatt. Megszólal az egyik:
- Esik az eső!
Megszólal a másik:
- Ne aggódj! Van nálam csavarhúzó.

Koporsód mellett álltam,
Csendesen.
Nem tudtam mit mondjak,
Kedvesem.
Sírjak-e vagy csak zokogjak
Csendesen?
Mert örökre elment a
Kedvesem.
Felesleges már ide szó, s könny csak,
Csendesen
Lelkemben siratlak
Kedvesem.
Még nem kéne itt feküdnöd
Csendesen,
Azt hittem van még időd
Kedvesem.
Melléd fekszem utoljára
Csendesen.
Holt karoddal ölelj át
Kedvesem!
S suttogom szerelmem utoljára
Csendesen,
Már nem vagy velem
Kedvesem.

Sokan, már tudjátok, mit írok és hogyan, mik a kedvenc témáim. Szerintem az sem fog meglepni senkit, hogy mi az utolsó kivánságom, vagy, hogy ezt már most tudom mi lesz, ha eljön az idő.
Voltam, már fél lábbal a sírban. Még annyi erőm sem volt, hogy végezzek magammal, pedig nagyon szenvedtem, de csak belül csendesen. Lassan hervadtam, és léptem az enyészet útjára, mint egy letépett virág, melyet vízbe tesznek.
Akkor biztos voltam benne, hetek, talán egy-két hónap kérdése, hogy meg fogok halni, bár igazán nem fogtam fel. Egyik reggel egy álmatlanul átszenvedett éjszaka után, azt mondtam anyámnak, hogy utolsó kivánságomként egy jeltelen sírba temessenek egy nagy fa alá, nem mondta, hogy nem fogok meghalni, mert tudta, hogy erre oly kevés az esély, csak annyit, hogy mindenki kap fejfát.
Szerintem nem teljesítette volna. Mert, hát bolondnak titulált, és ezt ez is alátámasztotta. Hisz ki ne akarná, hogy legalább ennyi fennmaradjon belőle az utókornak?
A válasz: Én

"Ó, állj meg itt, s gondolj reám idegen!
Voltam én is, mint te oly eleven.
S leszel te is halott, mint én vagyok.
Készülj, vár rád a sír és az angyalok."

/Eric Knight/

Közel, s távol,
Holnap a mától,
S velem vagy meg mégse,
Már nem tudom merre,
Keresselek, mert itt vagy,
S mégsem látlak,
Hallani nem akarlak,
Mert tudd,
Ennyi volt egy évezred,
Remélem észreveszed,
Nem bírom tovább,
Hát adiosom elbocsát!