Versek

Életszeretet

Halkan érkezünk
én viszem a táskát, kapát
s egyetlen nagyszülőm
a terhet.
Itt mindig nagy a csend
csak a keresztek közötti
rend suttog időtlen
emléket.
Hagyunk egy percet
aztán földet igazítunk
por felett.
Lehet fáj neki, mégsem szól
a hideg kő a támasza
s tisztul a parcella, ahol elfér
az élet.
Látom ő is végzett
végül letesz egy lángot
hol egykor elvesztett
egy világot.
Hátrébb lépve nézem
a lent, s a tűnő jelent.
És a jövőt féltem.