Artur blogja

Kukacz Egon nagy bajban volt. Továbbá pizsamában. És a kedvenc tévéfotelében. Izgalmas film pergett a szeme előtt. A sötét képernyő titkai. Kihúzták a kábelt. No nem a réz miatt, hanem, mert nem volt egy árva garasa sem. Rézgarasa. Már fél órája egy gondolat motoszkált a fejében, ami tőle igen szokatlan elfoglaltság volt. De mivel, mint már említettem nagy sz… tehát benne volt rendesen, ki kellett találnia valamit. Az agyi receptorok az indulás óta szép lassan megalkották az első értelmes szót, illetve kettőt. Ezen nagyon meglepődött. Kis lépés az embernek, nagy lépés Egonnak. Idegpályája végre versenyre kelt a dinoszauruszok idegpályájával, sőt, lehagyta őket.

„Pénz kell”. Ez volt az első két szó. Persze nem gyerekkorában, hanem most. Gyerekkorában az első egyszerű szó, ami minden baba ajkát elhagyja, az volt, ami bárki másnak. „Elkelkáposztásítalanítottátok”. Még mélyen élt benne az emlék, hogy édesanyja mennyire megörült ennek, és valami hasonlóan egyszerű szóval fejezte ki mennyei boldogságérzetét. „Megszentségteleníthetetlenségeskedésedért”. Egon azóta sokat fejlődött. Ma már nagyon bonyolult szavakat használ, mint például, „ja”, vagy „sirály”, esetleg utánoz néhány menő csengőhangot. Nem bejáratit, de bejáratottat.

Minden erejét megfeszítve, ami most éppen nem a bicepsz volt, bár az volt rajta a legtöbb, agytekervényei … na jó! Ne túlozzunk … agyának húrja, kiadta a következtetést.
„Nekem nincs, de másnak van”. Kéregetni nem tud, nem is szokott. Különben sem ismerte azt a szót, hogy „kérem”. Gondolatfonalának végére ért. Igen ám! De melyik végére? A gondolatnak eleje is van. Ne kívánjuk tőle, hogy emlékezzen rá. Összeszedett minden agysejtet, már amit még nem durrantott ki a sok táplálékkiegészítő, és megalkotta végső elhatározását. Felállt. Mármint ő a fotelból, bár lényegében … ugyanaz. A mai napig nem tudom megfejteni, honnan jött Egonnak a következő kolosszális ötlete. „Szalámigyárat kell csinálnom!”

Minden értelmes ember elgondolkodna azon, de Egonról ilyet ne feltételezzünk, hogy mennyi minden kell egy ilyen gyárhoz. Pénzt csak az hoz a konyhára, amibe beinvesztálunk. (Imádom ezeket a szép magyar szavakat.) Csacsiság. Pénzt a semmiből is lehet teremteni. Főleg Egon gondolta így, hiszen félistennek képzelte magát, így a teremtés nem lehet probléma. Tehát, szerinte elég az ötlet. Abból indult ki, hogy a szalámit szeretik az emberek. Megveszik a boltban. Ő pedig el fogja adni nekik. Ma már nem kell pénz ahhoz, hogy jól keressen egy szaktanácsadó, vagy egy humánpolitikai előadó, esetleg remekül megéljen például egy könyvkiadó. (Érdekes, hogy mindegyikben van adó, illetve, ezek szerint ad valamit.) Ész sem kell túl sok. Alapanyag van bőven. Mindkét oldalon. Külföldi olvasók kedvéért, one side, two side. Franciául is tudok, de pont ezt nem. A szalámi üzlet ezeknél a dolgoknál sokkal, de sokkal egyszerűbb.

Egon elindult hát, és először egy őstermelőt keresett fel. Történelemből sosem volt jó tanuló, így nem tudta, hogy az őstermelő nem biztos, hogy öreg is. Rövid eszmecsere után meggyőzte az illetőt arról, hogy mindenáron ő akarja adni a húst a felvágottba. Nem volt könnyű a dolog, mert a termelő ragaszkodott a „szellemi” termékéhez, (mivel az egyik malac egész jól tudott szájharmonikázni, és szinte saját fiaként nevelte) illetve ahhoz, hogy Egon adjon pénzt érte. Miután mégis megegyeztek, Egon kiengedte őt a disznóólból. A szállítóról, akit felkeresett „véletlenül” kiderült, hogy ugyanazon iskola mellé jártak, illetve együtt ültek. Nem padban. A fűszerest, és a boltost pedig leszerződtette. Az általa beígért minőségi áruhoz, megtehette, hiszen tudta mit ad el, előleget kért, hogy komoly legyen az üzlet. Ezek után meglátogatott egy külföldi vendégmunkásokat foglalkoztató varrodát. Örömmel és villámgyorsan alakultak át töltőüzemmé. Naná! A pénz beszél, és Egonnak már volt. Annyira azért nem tette még tönkre az agyát az energiaital, hogy magára költse az első, könnyen befolyó pénzt. Többet akart. Az üzlet akkor lendült fel igazán, amikor beszállt mellé a volt varroda külföldi tulajdonosa. Nem világos, hogy miért, és hogyan, de a lényeg, új összetételű felvágottat dobtak piacra.

Egon ott ült a legkedvencebb fotelében, és a plazmatévét nézte. Csak egy gondolat motoszkált a fejében, ami tőle nagyon szokatlan elfoglaltság volt. „Pénz kell” Ez a két szó dörömbölt a fejében. Megszokásból. Unalmában az előtte elterülő jegesmedve bőrt rugdosta. Mégsem volt jó ötlet ez a szalámigyár. Az utóbbi időben a környék őstermelői mind neki akarják adni a húst a felvágottba. Sajnos, a java része eléggé silány áru. De nem mondhat nemet, hiszen előre fizetnek érte, csakhogy eladhassák, és dicsekedhessenek vele. Az a szalámi az ő termékük.

Körüzenetek sarkosítva

(Kockából nem lesz parabola)

1.
Ez a hét a világ legjobb barátainak hete. Küld el ezt minden barátodnak. Nekem is. Akkor is ha nem vagyok a barátaid között.
Figyeld mennyien válaszolnak vissza. Ha többen mint hárman, akkor mázlista vagy, mivel ezt a körlevelet már mindenki utálja. Szóval küldd tovább, mert én várom. Ha nem teszed meg, akkor nagyon rossz dolgok fognak történni veled. Ha megteszed, még rosszabbak.

2.
Ez egy szerencselevél. Ha elküldöd legalább tizenöt ismerősödnek, akkor egy órán belül nagy szerencse ér téged. Ha nem küldöd tovább, akkor huszonnégy órán belül szerencsétlenség fog történni veled.

Balfék Gábor nem küldte tovább ezt a levelet. Először csak köhögött kicsit. Később már rosszabbul is érezte magát. Este a tévé előtt pedig kis híján infarktust kapott, amikor a lottósorsoláson kihúzták a számait.

Remek Elemér azonnal továbbította ezt a levelet, méghozzá több, mint ötven ismerősének. Mikor befejezte a küldözgetést, megszólalt a bejárati csengő. Ajtót nyitott a szerencsének. Szerencséné Bimbózó Amália állt az ajtóban, vagyis az anyósa. Nem csak látogatóba jött, hanem két hónapra oda is költözött. Micsoda szerencse! Milyen jó, hogy nem fél évre.

Kotlós Jolán megrögzött antiszingli továbbította a levelet az összes rokonának. Ezek után elkezdett készülődni a délutáni összejövetelre. Hajfixáló helyett figyelmetlenségből uborkás-tejfölös éjjeli alapot rakott a fejére. A fésű emiatt beleragadt a hajába. Megpróbálta kiszedni, de letörött vagy három szépen manikűrözött körme. Idegességében, hogy el fog késni, megnézte az óráját a karján, amitől kávéfoltok keletkeztek az új nadrágkosztümön. Kapkodva ugrott bele magas sarkú cipőjébe, de ezt nem bírta a bal cipő sarka, és elvált a felső résztől. A bíróság megállapította, hogy örökre megromlott a kapcsolat. Jolán még ekkor sem adta fel, hogy elinduljon, de felszaladt a Sam a harisnyáján. Estig le sem mászott róla. Micsoda szerencse! Nem ment el. Biztosan leégette volna magát ezzel a megjelenéssel.

Pláz Anita nem küldte tovább ezt a levelet senkinek. Nem is történt vele semmi.

3.
Ez egy karitatív levél. Mindenki, aki megkapja és felbontja, egy forinttal segít a szegény, testileg lelkileg összeroppant, nyomorgó, szellemi és fizikai hiányban szenvedő, érzelmileg összetört, értelmi fejlődésben visszamaradt, hiányszakmában szűkölködő politikusokon. Ezért minél több embernek add tovább. Ha nem küldöd tovább, akkor nincs szíved, de eszed annál több.

4.
Vigyázat! Ha olyan levelet kaptok, aminek a tárgya FÉLCÉDULÁS, esetleg SZAMÁRRÖHÖGÉS, ne nyissátok fel! Akkor sem, ha teljesen idegen küldte. Ha megteszitek, akkor a monitor kivilágosodik, vagy meg. A számítógép kerregni kezd. Önmagától megkeresi a Youtube-on és lejátssza az „ehej uhnyem” kezdetű világslágert, majd zümmögés kíséretében kirepül az ablakon és Föld körüli parkolópályára áll.

5.
Gratulálunk!
A Közép-Ázsiai Baalek Tours utazási iroda kisorsolta az ön e-mail címét. Fogalmunk sincs hogyan, de nyugodjon bele. Ön nyert. Ingyen az Öné 1001 éjszaka, méghozzá valóban ingyen. Otthon. A nappali fogyasztásait azonban magának kell finanszíroznia. Ha tovább élne, mint 1002 nap, akkor már az éjszakáit is. Használja ki az egyedülálló lehetőséget, és ne utazzon el sehová! Ahhoz azonban, hogy ez a csodálatos nyeremény valóban az Öné legyen, meg kell rendelnie 20 kg mosószappant és öt csomag gázzal is feltölthető vízágyat.

Üdvözlettel: Bimba Al Kapaliba Himba a Halabrak szállodalánc vezérigazgatója.

Chit-chat

(Káposztás kecske)

Susi: Eltűnt a kedvenc kiskutyám. Egészen kicsi kutyusról van szó. A főutca és két nyári szellő között veszett el, amikor befordultunk a sarkon. Nagyon cuki, és a szemei is olyan igézőek. Ismertetőjelei, hogy négy lába van, szőrös, és ha valamit közölni akar akkor ugat. Nem látta valaki?

Pi Cha: Lenni neki kicsi kutyus nyakán apró öv? Azon aranytallér, benne neki neve kutyának Buksi?

Susi: Az! Az! Ő az! Merre van? Hová mehetek érte?

Pi Cha: Őöö! Kutyuska volt nagyon finom. Holnap vissza ad, ha jön el sarki mosoda. Kicsit változ kutyus. Már nem lenni rajta szőr. Lesz holnap barna kis kupac.

A végére pedig egy szlogen. Ne csodálkozz, hogy nem tudsz aludni! Ahhoz nem birkákat kell számolni, hanem bárányokat.

Riport a Delej-völgyi elektromos háziasszonnyal, Planckné Amper Borbálával.

Mottó: A villamosszék kisfia az elektromos kis ülés.


Riporter: Kedves Borbála. Elmesélné, hogyan is kezdődött az egész?

Borbála: Mi hogyan kezdődött?

Riporter: A képessége. Mikor vette észre az adottságait?

Borbála: Az adottságaimat nem én vettem észre, hanem a fiúk. Még lánykoromban.

Riporter: Az elektromos dolgokra gondolok.

Borbála: Ja, hogy az? Éppen paraszt wellnesseztem. Már délután egy órakor tusoltam, test kényeztettem, és lélek melegítettem magam, amikor olyan szinten feltöltődtem, hogy csak na! Több éve nem volt ilyenre példa.

Riporter: A tust csak műszaki rajzból ismerem. A többit sehonnan sem.

Borbála: A lényeg, hogy nem kapkodtam. Vonultam ki-be a fürdőszobába és nem este tíz után. A párom már jajgatott, hogy nem lesz jó vége az én feltöltődésemnek. És nem is lett.

Riporter: Az intimebb részeket nyugodtan kikerülheti.

Borbála: Este fel akartam kapcsolni a villanyt a szobában, erre durr! Kivágtam a biztosítékot és kiégettem két izzót. Azóta nagy ívben kerül mindenki, nehogy megrázzam őket.

Riporter: Borbála, akkor maga egy bioaggregátor.

Borbála: Már nem dolgozom. Illetve csak itthon, bár már sírni tudnék, mert egyre gyakrabban történnek furcsaságok. A mosógépet sem tudom bekapcsolni. Egyszerűen nem működik. Azt mondta a párom, hogy alufóliát csavar a lábamra, és csak madzaggal közlekedhetek ezután. Sokk vagyok neki.

Riporter: Nézze a pozitív oldalát, persze nem polárisan. Például használhatja a zseblámpát elem nélkül is.

Borbála: Az például hasznos lenne, meg takarékos, de hetente átlagosan négy izzót cserélünk a csillárban miattam.

Riporter: Nem lehet, hogy inkább az izzók minőségével van baj?

Borbála: Nem hinném. Azóta a tévét is bekapcsolom úgy, hogy csak elmegyek előtte. Ha pedig sokáig nézem, akkor magától vált csatornát.

Riporter: Mit szólnak ehhez a családtagok?

Borbála: Sűrűn használnak, ha nem találják a távirányítót.

Riporter: Nem gondolkodott még el azon, hogy kihasználja valamire ezeket a képességeket? A megjelenése is üdítő. Például milyen szép göndör a haja.

Borbála: Mikrohullámok. Reggel melegszendvicset akartam készíteni a gyerekeknek.

Riporter: Remélem, nem akarja ezzel magyarázni a hófehér fogait is.

Borbála: Nem, dehogy! Elektromos fogkefém van. Sajnos hozzányúltam, és nem lehetett leállítani. A párom a sörétes vadászfegyverével lőtte le.

Riporter: Biztosan van jó oldala is a dolognak.

Borbála: Hogyne! Sütemény készítésnél pillanatok alatt felverem a tojásfehérjét. Ha pedig a gyerekek rosszalkodnak, az apjuk csak rájuk szól „fejezzétek be, különben szólok anyátoknak, hogy nyúljon hozzátok!”

Riporter: Nagyobb dologra gondoltam.

Borbála: Ó igen! A rokonaink nagyon hamar visszaadták a tartozásaikat, amikor meglátogattam őket.

Riporter: A tudomány területén esetleg …

Borbála: Azt nem lehet. Egyszer az egyik professzor is meg akart vizsgálni az intézetben, de oda lett a pészmékere szegénynek.

Riporter: Legalább elmondhatja, hogy begerjednek magától.

Borbála: Ahhoz hozzászoktam már, mert régebben is így volt. Csak akkor másért. A párom örül a képességemnek, mert nem kell benzin az autóba, és az elektromos öngyújtója is mindig működik. Lassan mégis eltávolodunk egymástól. Szigetelőruhában nem lehet szerelmeskedni.

Riporter: Nem keresik a megoldást a problémára?

Borbála: De igen. Lesz új munkahelyem. Szép fizetéssel. Nemrég keresett meg a helyi erőmű piárreferense.

Riporter: Eddig hol dolgozott?

Borbála: Nővér voltam a pszichiátria zárt osztályán.

Riporter: Tudtommal használnak ott még elektromos kezeléseket.

Borbála: Igen. Na, de nem annyit!

Riporter: És a magánéletben?

Borbála: Lassan megszokjuk. Berendezkedünk erre az újfajta életmódra.

Riporter: Kedves Borbála! Kívánom, hogy bejöjjenek a tervei.

Mottó: Vannak szavak, amelyeket egyszerűen nem lehet másikkal helyettesíteni.

Egyszer volt, hol nem volt, de leginkább mostanában van. Vannak. Élt a falu szélén, az élet peremén, ha túlmegyünk rajta, akkor egy kicsit visszább, egy család. Egy szegény család. Egy nagyon szegény család. Egy … annyira nagyon szegény család.
Egyszer a legkisebb fiú odaállt a „jó édes” anyja elé.

- Anyám! Én nem bírom ezt a semmittevést! Egész nap nem csinálok mást, mint hogy foglalkozom a velem egykorú testrészeimmel.
- Ugyan már fiam! Senki nem halt még eddig bele … (ezután rövid szexuális felvilágosítást tartott).
- Akkor is! Elmegyek világgá szerencsét próbálni.
- Édes fiam! Majd mindjárt megmondom, hogy hová mégy! (És megmondta.)
- Na, de anyám! Ez nem élet így. Süssön nekem hamuban sült pogácsát az útra.
- Még mit nem, te ... (itt kitért az asszony a gyerek főbb ismertetőjeleire, úgy mint az orral való érzékelés tapasztalataira, és arra, hogy a fiú még nem teljesen felnőtt).
- Valamit ennem kell majd a hosszú úton!
- Keresd meg a betevőt! Mi is azt tesszük itthon. Egész nap keresünk.
És valóban. Naponta túrták fel a hűtőt. Mindig akadt benne valami. Egyébként pedig gyűjtögetésből tartották el magukat.
- Jól van anyám! Látom már, hogy apám igazat mondott, amikor … (és utalt a gyerek egy esti veszekedésre, aminek nemrég fültanúja volt).
- Na megállj … (az asszony különféle jelzőket írt körül, amiből a folklór kutatók kihámozhatják, hogyan, és miért született ez a gyerek).

A fiú az ablakon keresztül menekült ki a házból. Az udvaron megfordult, és visszakiabált.
- Viszem magammal apám vándorbotját is! Hátha szerencsét hoz!- azzal átlódult a kerítésen. Néhány konyhai felszerelés is követte. Ezeket, jól nevelt gyerek lévén, szépen visszadobálta az ablakon át. Még sokáig a fülében csengett anyja ordítása, amit akkor hallott, amikor az utolsó fazék is visszarepült a konyhába.

Ment, mendegélt. Már alig élt, amikor egy sűrűbben lakott területre ért. Az egyik háznál látta, hogy egy ember áll az udvaron és tanakodik. Megszólította a férfit a kerítésen keresztül.
- Jó ember! Éhes vagyok! Adna valamit enni?
- Hogyne fiam! Ha megdolgozol érte.
- Mit kell csinálnom?
- Fel kellene aprítani ezt a nagy halom tűzifát, ami itt van előttem egy halomba.
- Jó! Vállalom.
- Rendben, de előbb kérem a TAJ számodat, meg az adószámodat.
- Az meg minek?
- Mert ha nem jelentelek be, nem adhatok munkát neked.
- Nem pénzt kértem, hanem csak egy kis ennivalót a munkámért.
- Az teljesen mindegy. Akkor is adóköteles juttatás.
- Csak van valami megoldás?
- Esetleg, ha gyorsan kiderülne, hogy rokonok vagyunk.
- Akkor inkább adom a kártyákat. Véletlenül elhoztam magammal.
- Remek! Megírom a megbízási szerződést. Holnap befizetem a munkára jutó adót. Két nap múlva jöhetsz fát vágni.
- Két nap? Addig éhen halok!
- Nem tehetek róla. Törvénytisztelő ember vagyok.
- … (aki járatos a lovak anatómiájában, az úgyis tudja, hogy itt milyen szavak következnek, aki nem azt én nem fogom most biológiából korrepetálni).

A fiú kénytelen volt tovább menni. Ahogy benézegetett a kerítések résein keresztül, egyre inkább azt vette észre, hogy itt furcsa emberek élnek. Az egyik helyen például filteres teák száradtak a ruhakötélen. Szépen egymás mellé csipeszelve. Másik helyen szépen berendezett játszóteret látott. Ez magában még nem lett volna szokatlan, na de egy disznóólban? Még egy parabolaantenna is fel volt szerelve. Nem volt biztos benne, de mintha egy mangalica üldögélt volna az ólban a tévé előtti kopott kanapén. Vágott farkú macskák mindenfelé. Az energiatakarékosság jele az egész községben.
Ahogy a főutca és egy mellékutca kereszteződéséhez ért, azt látta, hogy két ember dolgozik az út mellett. Az egyik gödröt ásott, a másik pedig szépen bebetonozta.
- Mit csinálnak emberek?
- Táblákat állítunk fel mindenfelé – szólt az egyik.
- Milyen táblákat?
- KRESZ táblákat, útjelző táblákat, információs táblákat – válaszolta a másik.
- De én egy táblát sem látok!
- Mert beteg a munkatársunk, aki a táblát szokta beleállítani a gödörbe – mondták egyszerre a munkások.
- Nem állhatnék be a csapatba dolgozni? Jól jönne egy kis pénz.
- De igen – válaszolta ismét az egyik.
- Hol vannak azok a táblák?
- Na várj csak! Az nem olyan egyszerű! Előbb el kell végezned egy tanfolyamot. Utána vizsgáznod kell táblaállításból, térgeometriából, színismeretből, irányításelméletből, és egyszerűsített KRESZ-ből.

Szegény fiúnak ez már sok volt. Addig szedte a lábát, amíg haza nem ért. Amikor belépett a konyhába az anyja éppen a vacsorához terített.
- Na te … (az itt elhangzott szavak jelentését ma már homály fedi. Azonban a régi fuvarosok még beszélik ezt a nyelvet). Kicsavarogtad magad?
- Elegem is lett a világból – válaszolta a gyerek.
- Azért mesélhetnél anyádnak – lökte oldalba az asszony.
- Csak egy tanulságot vontam le az egészből – szólt a gyerek, miután kikecmergett a konyhaasztal alól. - Aki viszonylag jól el van otthon, az ne kujtorogjon semerre sem.