A vándor és a botja (Mese 18 éven felülieknek!)

Mottó: Vannak szavak, amelyeket egyszerűen nem lehet másikkal helyettesíteni.

Egyszer volt, hol nem volt, de leginkább mostanában van. Vannak. Élt a falu szélén, az élet peremén, ha túlmegyünk rajta, akkor egy kicsit visszább, egy család. Egy szegény család. Egy nagyon szegény család. Egy … annyira nagyon szegény család.
Egyszer a legkisebb fiú odaállt a „jó édes” anyja elé.

- Anyám! Én nem bírom ezt a semmittevést! Egész nap nem csinálok mást, mint hogy foglalkozom a velem egykorú testrészeimmel.
- Ugyan már fiam! Senki nem halt még eddig bele … (ezután rövid szexuális felvilágosítást tartott).
- Akkor is! Elmegyek világgá szerencsét próbálni.
- Édes fiam! Majd mindjárt megmondom, hogy hová mégy! (És megmondta.)
- Na, de anyám! Ez nem élet így. Süssön nekem hamuban sült pogácsát az útra.
- Még mit nem, te ... (itt kitért az asszony a gyerek főbb ismertetőjeleire, úgy mint az orral való érzékelés tapasztalataira, és arra, hogy a fiú még nem teljesen felnőtt).
- Valamit ennem kell majd a hosszú úton!
- Keresd meg a betevőt! Mi is azt tesszük itthon. Egész nap keresünk.
És valóban. Naponta túrták fel a hűtőt. Mindig akadt benne valami. Egyébként pedig gyűjtögetésből tartották el magukat.
- Jól van anyám! Látom már, hogy apám igazat mondott, amikor … (és utalt a gyerek egy esti veszekedésre, aminek nemrég fültanúja volt).
- Na megállj … (az asszony különféle jelzőket írt körül, amiből a folklór kutatók kihámozhatják, hogyan, és miért született ez a gyerek).

A fiú az ablakon keresztül menekült ki a házból. Az udvaron megfordult, és visszakiabált.
- Viszem magammal apám vándorbotját is! Hátha szerencsét hoz!- azzal átlódult a kerítésen. Néhány konyhai felszerelés is követte. Ezeket, jól nevelt gyerek lévén, szépen visszadobálta az ablakon át. Még sokáig a fülében csengett anyja ordítása, amit akkor hallott, amikor az utolsó fazék is visszarepült a konyhába.

Ment, mendegélt. Már alig élt, amikor egy sűrűbben lakott területre ért. Az egyik háznál látta, hogy egy ember áll az udvaron és tanakodik. Megszólította a férfit a kerítésen keresztül.
- Jó ember! Éhes vagyok! Adna valamit enni?
- Hogyne fiam! Ha megdolgozol érte.
- Mit kell csinálnom?
- Fel kellene aprítani ezt a nagy halom tűzifát, ami itt van előttem egy halomba.
- Jó! Vállalom.
- Rendben, de előbb kérem a TAJ számodat, meg az adószámodat.
- Az meg minek?
- Mert ha nem jelentelek be, nem adhatok munkát neked.
- Nem pénzt kértem, hanem csak egy kis ennivalót a munkámért.
- Az teljesen mindegy. Akkor is adóköteles juttatás.
- Csak van valami megoldás?
- Esetleg, ha gyorsan kiderülne, hogy rokonok vagyunk.
- Akkor inkább adom a kártyákat. Véletlenül elhoztam magammal.
- Remek! Megírom a megbízási szerződést. Holnap befizetem a munkára jutó adót. Két nap múlva jöhetsz fát vágni.
- Két nap? Addig éhen halok!
- Nem tehetek róla. Törvénytisztelő ember vagyok.
- … (aki járatos a lovak anatómiájában, az úgyis tudja, hogy itt milyen szavak következnek, aki nem azt én nem fogom most biológiából korrepetálni).

A fiú kénytelen volt tovább menni. Ahogy benézegetett a kerítések résein keresztül, egyre inkább azt vette észre, hogy itt furcsa emberek élnek. Az egyik helyen például filteres teák száradtak a ruhakötélen. Szépen egymás mellé csipeszelve. Másik helyen szépen berendezett játszóteret látott. Ez magában még nem lett volna szokatlan, na de egy disznóólban? Még egy parabolaantenna is fel volt szerelve. Nem volt biztos benne, de mintha egy mangalica üldögélt volna az ólban a tévé előtti kopott kanapén. Vágott farkú macskák mindenfelé. Az energiatakarékosság jele az egész községben.
Ahogy a főutca és egy mellékutca kereszteződéséhez ért, azt látta, hogy két ember dolgozik az út mellett. Az egyik gödröt ásott, a másik pedig szépen bebetonozta.
- Mit csinálnak emberek?
- Táblákat állítunk fel mindenfelé – szólt az egyik.
- Milyen táblákat?
- KRESZ táblákat, útjelző táblákat, információs táblákat – válaszolta a másik.
- De én egy táblát sem látok!
- Mert beteg a munkatársunk, aki a táblát szokta beleállítani a gödörbe – mondták egyszerre a munkások.
- Nem állhatnék be a csapatba dolgozni? Jól jönne egy kis pénz.
- De igen – válaszolta ismét az egyik.
- Hol vannak azok a táblák?
- Na várj csak! Az nem olyan egyszerű! Előbb el kell végezned egy tanfolyamot. Utána vizsgáznod kell táblaállításból, térgeometriából, színismeretből, irányításelméletből, és egyszerűsített KRESZ-ből.

Szegény fiúnak ez már sok volt. Addig szedte a lábát, amíg haza nem ért. Amikor belépett a konyhába az anyja éppen a vacsorához terített.
- Na te … (az itt elhangzott szavak jelentését ma már homály fedi. Azonban a régi fuvarosok még beszélik ezt a nyelvet). Kicsavarogtad magad?
- Elegem is lett a világból – válaszolta a gyerek.
- Azért mesélhetnél anyádnak – lökte oldalba az asszony.
- Csak egy tanulságot vontam le az egészből – szólt a gyerek, miután kikecmergett a konyhaasztal alól. - Aki viszonylag jól el van otthon, az ne kujtorogjon semerre sem.