AngelDevil blogja

Bús a lelkem, mert messze vagy, mégis oly közel, mint senki más.
Boldog vagyok melletted, boldogabb, mint bárki más.
Érzem újra megtalált, életemben újra lát...a szerelem.
Merre jártál eddig, már azt hittem nem ismersz,
S mégis itt vagy, fogod a kezem, hogy a sötétségben el ne vesszen,
Az egyetlen érző szívem.

Van benned ám komiszság, mert jelen van a távolság,
De nem foghat ki mi rajtunk, ez nem más csak egy állomás,
Egy olyan, melynek vége nincs, s az eleje kikövezett,
Az út pora így arcunkat nem bánthatja soha meg.
Miért csinálod ? Nem unod még ?
Folyton folyvást akadályt szít, de nem érdekel, mert csak kacagok,
Nem leszek olyan, mint azok.
Igen Ők, a többi ember, kiknek arca rút homály,
Szürkeséggel megfestve, mintha élet nem lenne, csakis a halál.

Ezekkel a gondolatokkal vágok bele az Életbe,
Velem tart majd pár barát, s főleg Ő a mindenbe.
Ne hidd azt, hogy megállíthatsz, vele leszek igenis!
Majd meglátjuk utunk merre visz, s a szél mennyire segít,
De hidd el a helyes utat megmutatja az őszinte, igaz szív.
Dobbanása dübörgés, s jól hallható mély robaj,
Meghallasz, ha arra járok, mellékhangja halk sóhaj.

Most felteszek neked egy személyes kérdést,

Mitől látom rajtad ezt a szomorú érzést?

Tán elhagyott az, akit nagyon szerettél?

Egy ember, kit ezidáig sohasem feledtél?

Állj, hiszen ezt most sem kell tenned,

Hidd el nekem most is ott van veled.

Ne szomorkodj szívem, ezt Ő sem kérné,

Így lesz mások által örökös emlékké.

Ne sirasd kérlek, ezt sem várná tőled,

Boldogan gondolj rá, s szeretettel főleg.

Büszkén nézz az égre, hisz Ő is ezt akarja,

Gondolj mindig arra, hogy válladon a karja.

Oh, csalfa, vak remény,

Hogy lehetne bárki is oly naív, mint ÉN?

Hogy hihettem azt, hogy lelkünk összeér,

Mint gyermek fogantatásánál a szülői vér?

Te is más vagy, s én is más,

Ezért bizony nem te vagy a hibás.

Én üldöztem lelkemben délibábokat,

Szőttem sajnos hozzád sok-sok álmokat.

Nem volt köztük rossz, sem pedig rémes,

Csak a Valóság az, ami erre képes.

De hidd el ÉN nem várok túl lépek rajta,

És akkor maradsz te ott, keress csak, rajta!

Úgy érzed a világ nem ért meg téged,

Egyre jobban alszik majd ki az egyetlen fényed.

Egyetlen fény,mely reményt ad néked,

Igenis emiatt mindentől félted.

a remény marad meg sokszor neked,

Biztat és ösztökél, míg el nem felejted.

Ha rossz dolgok érnek gondolj a szálra,

Ne feledd, a remény hal meg utoljára!

A sötétség lassan átlengi a testem, Szeretlek téged ez a keresztem.

Hiányod lassan a mély halálba visz, békesség már nékem nem találtatik.

Úgy érzem magam, mint télben a kicsiny ág, gyenge vagyok nélküled szükségem van rád.

Mégis máshoz mentél, pedig én is voltam,nem hallottad hangom,keservesen szóltam.

Szívemet elönti az a szúró érzés,facsarja,nyomja a szerelem-féltés.

Félek számodra nem voltam más,csak egy kis részlet,és ez nagyon bánt.

Könnyeim lassan égetik az arcom,halálba mennék,EZ NEM AZ ÉN VILÁGOM!

Talán majd a Túlon könnyebb lesz minden,elfelejtem mindazt,amit eddig tettem.