Sziszy blogja
VersTél lett
Lehullt a hó, hideg van már,
a nyár szó nélkül illant el.
Kérdezhetném, mikor jön még,
de rideg, komor, nem felel.
Hosszú tél lesz, szörnyen hosszú,
ablakomra fagyott virág,
a Nap hazugan, önzően
dobja fejemhez mosolyát.
Fázom. Epedek fényéért.
Testem mi melegíti fel?
Tél van. Dermesztő hideg tél -
a nyár, mondd, még meddig telel?
Lila dalban
Havat szitál az éjszaka,
lágyan sóhajt, nyugodt már.
A fények is elaludtak,
lila dallam muzsikál.
Egy fránya vak szél kóborol.
- Mit keresel idekint?
Mit sem hallva, fejet hajtva
inkább másfele tekint.
Ma éjjel valami másabb,
ma éjjel valami fáj;
(azt hiszem hogy) magányában
meghal ez a szélleány.
De hirtelen a semmiből
előbukkan a remény:
szíve dobban lila dalban –
- Na de hát! egy széllegény!
Vágy-álom
Minden álmomban madárnak látlak,
veled együtt szárnyalnak a vágyak.
Mindig azt kívánom, röpülj felém,
törékeny szívedet tárd ki elém.
Ez a vágy-álom nem érhet véget,
én mindig hűségben szeretnélek...
Sajnos megtörik picinyke szárnyad,
s nem teljesülnek a legszebb vágyak.
Robot-napok
Reggel felkelés,
öltözés, munka
senki sem lusta,
rohanás, sietés.
A Nap is ébren,
lassan lépkedve,
némán eregelve
vánszorog az égen.
Este fáradtság,
menekülés haza
a nap nem volt laza,
hiszti és bezártság.
A harangvirág
Haldoklik a táj, a vakságból egy
patak életet zúdít a környező
gyümölcsösök szíve-lelke felé,
törékeny harangvirág: könnyező
szeme sose bír nézni a viharok elé.
Félénk, aggódó tekintete csak
a patak sodorta kövekre tekint,
görcsbe rándult testét tépi a szél,
szemei megtelnek könnyel megint,
csak egy kis nyugalmat, csendet remél.
Felcsillant hirtelen egy égi fény
a szomorú virág könnyei láttán,
magába csókolta könnyes arcát
közben szél simított gyenge vállán;
minden befejezte végleg harcát.