Sziszy blogja

Reggel felkelés,
öltözés, munka
senki sem lusta,
rohanás, sietés.

A Nap is ébren,
lassan lépkedve,
némán eregelve
vánszorog az égen.

Este fáradtság,
menekülés haza
a nap nem volt laza,
hiszti és bezártság.

Kint a patak mellett egy terecske,
Oda járok én ki minden szép este.
Ott állok a hídon csendben, egyedül,
Gondolatom a csobogó patakba merül.

Elviszi a víz messze a bánatom,
Könnyeimet magamba záratom.
Felülök a karzatra, na és kit látok?
Az én kincsem helyett néhány jó barátot.

Gondjaim elillanak s vissza se jönnek.
Köszönhetem ezt nekik, a homályos ködnek,
Mert később csak úgy elbújtam benne,
Igaz, nélküle amúgy is sötét lenne.

Nélküle hiányoznak a boldog napok,
Azt veszem észre: magányos vagyok.
Alig várom, hogy végre hazamenjek,
S hogy egy kicsit végre vele legyek.