Sziszy blogja

Láttam a Holdat szürkében ragyogni
ezerarcú ember árnyéka mellett,
Láttam a katonát csatában elesni,
felesége sírt, mert menekülni kellett.

Hallottam sikolyok mélyülő hangját
a cellából kinyúló karokat nézve,
Hallottam kismama félénk sírását -
ölében újszülött - és Istent kérte.

Kíváncsi voltam a való életre:
csak nehézség járkált a házak falán,
mindenhol vér folyt, sírók, halottak -
nehéz az élet, de megértem talán...

Nekem is vannak hibáim
voltak is, s még lesznek
félénk vagyok, hiába látszom
bármennyire is merésznek.
Fogait mutogatja az élet
hol meg-megcsillan,
hol feketén virít,
ezt bizonyítja szemem
főleg akkor mikor kisírt.
Próbálom minden érzésem
egy nagy csokorba szedni,
nagyon nehéz könnyek nélkül
mindent kifejezni.
Nem szeretném sajnáljatok
csak mosolyogjatok rám,
mert a mosoly csak egy pillanat
és örökkévalóság talán,
szememben sokat ér úgyis!
A gyermekkor a legszebb,
nekem mégis rossz emlék,
bár nem hiszem hogy okozója
egyedül csak én lennék.
Ha elérem a felnőttkort
valóra válik egy álmom,
hogy a szeretetet és a jót
a saját családomban látom.
Kérem Istent legyen velem
s segítsen a bajban,
fogja kezem, hallgasson meg
akármi nagy baj van.

Messzi falu vége felé
Éldegélt egy család,
Nem néztek a gondok elé,
S szült a lány egy babát.

Ez a baba egészséges,
Épen van minden ujja.
De a rossz az bőséges,
A lány nem tudja, mi a dolga.

Mikor sír, mit kell tenni?
Talán éhes, vagy beteg?!
Ezt a babát el kell tenni,
A földben van már rengeteg.

De egy anya nem ilyen,
Nem adja fel soha,
Nem hagyja egy kisbabának
Ez legyen a sorsa.

Mégsem tudja, hogy mi legyen,
Eldobja, vagy hagyja?!
A gondolkozás elmaradt,
És a mennynek adta.

Fellázadt a falu népe,
Mentek hozzá százan.
Kicsordult neki a vére,
Nem hagyták ezt annyiban.

Hogy tehet egy anya ilyet?
Nem is szerette gyermekét.
így összetört egy pár szívet,
De megissza ennek a levét.

A lány sorsa rosszra fordult,
Minden ember ellene állt:
Az összes vére mind kicsordult,
S nem szült többé babát!