Várakozás

Várakozás

Az egyik szorgalmasan körmöl egy sarokban,
a másik gyufaskatulyát pöckölget unottan,
s a harmadik feszülten bámul valamit:
az utcára nyíló széles ablakot
- a járdán föl-alá sétáló alakok -
előtte csészealj, félig üres pohár,
a kávé lassacskán kihűl,
ő vár csak, egyre vár…
a falióra monoton ketyeg,
s rajta kifakulnak lassan a színek,
aztán fizet, de még nem indul el:
„Tudom, hogy jön… jönnie kell!”
Az asztal közepén hervadoz egy virág,
a másik zsebre vágja a gyufaskatulyát,
arcán vigyorral, lassan közeleg,
a történet vége – vajon mi lehet?

…

Sztori I.

„Zavarhatlak?” „Nem… várok valakit, és különben sem szoktam…” „Ne mondd végig… engem vársz.” „Ócska trükk, nem veszem be!” „A jelszó: „bizalom” még most sem hiszed?”  „Micsoda, te lennél az, csakugyan? Akkor miért nem jöttél hamarabb, miért ücsörögsz a sarokban, és bámulsz rám?” „Kíváncsi voltam, meddig bírod a várakozást”. „Pontosan eddig, és most, viszlát!” „Várj még, hadd magyarázzam meg…” „Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra… amúgy sem szeretem a vak-randikat, majdnem el sem jöttem.” „De eljöttél, mert kíváncsi vagy… kérlek, adj öt percet, hadd magyarázzam meg… aztán elmehetsz, ha még úgy gondolod.” „Na jó, öt perc… de nem több.”  „Szóval erről van szó…”  „Igen, most haragszol rám?” „Ó, nem, dehogy, el vagyok ragadtatva, hogy kísérleti alany lettem. Te a doktoridat írod, és témád: a várakozás pszichológiája. Ezért kellett itt rostokolnom egy óra hosszat, gyomrom helyén egy gombóccal! Na és mit figyeltél meg, ha szabad tudnom?” „Lehet, hogy később majd összegzem a tapasztalataimat, de most bevallom, képtelen voltam a témára koncentrálni. A szemedet figyeltem, a mozdulataidat, pont ilyennek képzeltelek.” „És erre mikor jöttél rá? Egy órával ezelőtt vagy csak most, az utolsó percekben?” „Nem is tudom… közben elvesztettem a fonalat,” „Attól tartok, nem csak a fonalat veszítetted el… az a bizonyos jelszó pedig már nem érvényes… nyugodtan elfelejtheted!”  

Sztori II.

„Téged is felültettek?” „Ne haragudj, de mi közöd hozzá?” „Csak mert úgy látom, hogy sorstársak vagyunk… az én partnerem sem jött el.” „Ez a te dolgod, és most légy szíves…” „Mi lenne, ha adnánk magunknak egy esélyt?” „Mégis mire?” „Hogy ne menjen kárba ez a szép, napos délután?” „Nem ismerkedem utcán!” „Nem az utcán vagyunk.” „Kávézóban sem ismerkedem, és most légy szíves, menj vissza az asztalodhoz, különben szólok a főpincérnek!” „Hűűű, de megkönnyebbültem! Most már világos, hogy te rendes csaj vagy, ezért ideje bemutatkoznom: P.X. a nevem, és engem vársz.” „Micsoda? Ha te vagy az, akkor mire volt jó ez a cirkusz? Miért váratsz itt már egy órája?” „Értsd meg, engem már annyi rossz tapasztalat ért… meg kellett bizonyosodnom róla, hogy te nem olyan vagy.” „Milyen?” „Tudod, mint azok a nők, akik…” „Ne is folytasd, értem. No és, mire jutottál?” „Neked érdemes esélyt adnom arra, hogy jobban megismerj engem.” „Azt hiszem, épp eléggé kiismertelek már… több lehetőségre nincs szükségem!”

Sztori III.

„Ne haragudj, megengeded, hogy csatlakozzam hozzád?”  „Nem hiszem, hogy ismerjük egymást…”  „Bocs, tudtam, hogy ezt fogod mondani… már megyek is…” „Valami különös oka van annak, hogy megszólítottál?” „Először csak ismerős voltál, aztán már biztosan tudtam… Műcsarnok, kiállítás, múlt pénteken, délután három óra tájt.” „Tényleg ott voltam, ezek szerint te is…” „Na igen…” „Kínos volt, tudom… a lány, akivel voltál, kicsit furcsán viselkedett.” „Ez enyhe kifejezés, minden képet ócsárolt, ráadásul meglehetősen hangosan.” „Ha nem szereti a modern képeket, miért vitted egy ilyen kiállításra?” „Nem közölte velem előre, különben már nem vagyunk együtt. Visszament a motoros fiújához.” „Pech, de most, ha megbocsátasz, nekem is mennem kell!” „Sajnálom, szívesen beszélgetnék veled máskor is.” „Nekem barátom van, éppen ott jön.” „Hol?”  „Most állította le a motorját… a túloldalon. Várjunk csak, egy lány is van vele, egy ismeretlen… most veszi le fejéről a bukósisakot…”