Aleksz.2 blogja

                                               Mese a szívről

Hajdanában danában, amikor a kurta farkú kismalacnak sem volt kedve túrni a nagy kerek erdő szélén, amikor a tárgyak és az állatok beszéltek egymással, élt egy pici baba.

Nagy szeretet vette körül, mindenki szerette. Esténként mégis nehezen tudott elaludni,

egyedül volt a szobában, a szülei másik szobában aludtak. Figyeltek rá, mert nagyon szerették, de most nem akarta őket zavarni.

-         Úgy érzem mintha fáznák, nem tudom miért. Megsimogatja a takaró lágyan:

-         Aludj kedves- suttogja- én vigyázom rád!

-         De én még mindig fázom.- mondja a pici baba.

-         Majd én, felmelegítelek-, mondja, a búbos kemence- jó meleget sugárzok.

-         Még mindig nem jó, valami hiányzik.

-         Én felfogom a hideget az ablaknál, nem engedem hozzád. Így a kemence melege jobban melegíti, a kis tested- mondja a függöny.

-         Kevés, még így sem jó- panaszkodik a pici baba.

-         Nem tudom, mi ad több meleget, mint én- mormolja a kemence, és csak duruzsol, duruzsol.

-         Én tudom-, szólal meg halkan a kis egér a sarokban- a szív ad a legtöbb meleget, gondolj rá.

A pici baba ezen elgondolkodott, tényleg, milyen jó meleget ad a pici szívem, átjárja a pici testem, milyen halkan dorombol.

 -    Tat am,tat am. Milyen jó hallgatni. Tudjátok, rájöttem mi hiányzik, anyuci szíve.                  

       A legtöbb meleget anyuci szíve adja, annál nagyobb kincsem nincs is- suttogja a pici baba és csendes álomba szenderül. Anyuci szívére gondol, kis testét átjárja az anyai szív melege, és már nem fázik, álom manó álomport szór pici szemébe, már csak a halk szuszogást lehet hallani, meg a pisszegést:

- pisszt, a pici baba anyukája szerető szívére gondol, és alszik!      

           Egy napom az unokámmal

Kellemetlen hűvös, nyirkos időre ébredtem.

Érdemes kimozdulni ilyen időben?

Megszólal a telefon, leányom telefonált, feljönnek délelőtt.

Felragyogott a nap, jön az unokám. Egy tündéri 11 hónapos kislány.

Sajnos van egy rossz hír is, folyik az orra. Nem baj, megoldjuk, az a lényeg, hogy itt lesz.

Mire Édesanyámtól hazaérek, már nálunk vannak. Tündéri mosollyal fogad, tényleg ragyog a nap. Már nem is foglalkozom az idővel. Megáll az idő számomra. Unokám, mint egy igazi gyerek, játszik, jókat mosolyog, hízeleg a mamának. Az orrfolyást sikeresen megoldjuk, jókat nevetünk. Ebéd után alvás jön. Mint minden gyereknél ez a dolog nála is nehéz.

De mivel jön a foga, az orrfolyás miatt is nehezen aludt az éjjel, ez is megoldódik.

Épp befejeztük az ebédet mi is, amikor felettünk kalapálni kezdenek. Mint megtudtuk ajtó cseréjük van. Belesek a szobába, a pici szortyogva próbál aludni. Már ki akarok menni amikor

felemeli a kis fejét, körbenéz. Gyorsan áthajolok a legurulás gátlón elkezdem simogatni.

Kis szemén látom a megnyugvást, a papa itt van, nincs baj. A kopácsolás nem szűnik, a gyerek egyre nyugtalanabb. Nincs mentség, mellé fekszem. Simogatom, csitítgatom.

Nagyokat pislog. Meglátja a macit, kéri. Odaadom, kis siker, pislogás. Talán sikerül, nyugtatom magam. Lányom a szomszéd szobában mérgelődik, mert közben a fúró is megszólal. Most mi lesz? Lassan már fárad a pici, de még nem az igazi. Eszembe jut Édesapám, én is alvást színlelek. Hunyorogva lesem az unokámat, ő is les engem. Egyszer csak felemeli a kis fejét és néz engem. Szinte érzem az arcomnál a szuszogását. Most mi lesz?

Olyan tündéri, mindjárt elnevetem magam. Csak néz, nem bírom sokáig. Ha most ránevetek nem lesz alvás. De olyan tündéri. Elfárad, leteszi a kis fejét, kezd aludni. Már zsibbad a kezem, a vállam, de nincs menekvés, altatni kell. A zaj még szól, de a kicsi alszik. Kitartok, pedig elzsibbadt a karom, a vállam, nem mozdulok. Lányom az ajtóból kuncog, de örül a sikernek. Jó bő egy óra alvás után egy kedves mosollyal ébred a kis prücsök. Átviszem a másik szobába, rámosolyog a lányomra, a mamájára és megy a játékokhoz.

Mégis szép lett a mai napom is, beragyogta a napom: a kis unokám.                           

Szép a magyar nyelv. Sok költő, író megénekelte már szépségét.

Én nekem egy szó cseng a fülembe: szeretlek. Kilenc betű és mennyi jelentése van. Mindig más a jelentése, attól függően, hogy ki mondja kinek.

Ha egy édesanya mondja a gyermekének: te vagy a legszebb, aggódom érted, nehogy bajod legyen, ha elmész hiányzol, vigyázz magadra.

Ha egy édesapa mondja a gyermekének: büszke vagyok rád, valósítsd  meg álmaid - álmaim, tiszteld a nőben édesanyádat - gyermeked anyját.

Ha egy gyerek mondja a szülőnek: örülök, hogy vagy nekem, hogy vigyázol rám. Örülök, hogy gondoskodsz rólam, hogy irányítasz - aggódsz értem, ha rossz útra tévedek. Örülök, hogy melletted mindig gyerek lehetek. Ha elmész űrt érzek a lelkemben, szomorúan, de akkor már én is felnőtt leszek. /A gyerek akkor lesz igazán felnőtt, ha a szülei már magára hagyták, mert elmentek..../

Ha egy szerelmes mondja a kedvesének: na azt nehéz megfogalmazni. Ebben a kilenc betűben minden benne van, amit eddig elmondtam!

Te vagy a legszebb, aggódom érted. Ha elmész hiányzol, ezért vigyázz  magadra. Büszke vagyok rád, hogy engem szeretsz, mert szerethetlek. Örülök, hogy vagy nekem és gondoskodsz rólam, mert együtt vagy velem jóban, rosszban.

Ezek csak szavak, gondolatok. Mégis milyen sok mindent mondanak.

Szép nyelv a magyar, az édes anyanyelvünk!   

Olvasom a bíztatást: Irjam meg az első blogomat. Gondolataim szárnyalnak, miről írjak? Talán a szüleimről: - Édesapámról, édesanyámról? Hát megpróbálom, csapjunk bele.

Egy régi eset jut eszembe:'98-as években történt. Akkor már közel három éve halt meg apukám, 72 éves korában egy meleg júliusi napon elbúcsúzott tőlünk. A második rosszulléte után mikor a kórházba került már tudtuk: - Nagy baj van. A viselkedése is elárulta. Érezte nemsokára találkozik a testvérével. Egyre többet volt a szabadban, sokat sétált. Mintha mindent magába akart volna zárni, mindentől el akart búcsúzni. Utolsó beteglátogatáson is a családdal foglalkozott, még akkor is a család volt a mindene. Mintha egyszerre akart volna mindent megoldani, bennünket a sok bajtól megvédeni.

Édesanyám is nehezen viselte a halálát. Aztán lassan beletörődött, és kezdte berendezni a saját életét. tudatosult benne, hogy egyedül kell boldogulnia.

Egyszer meg is jegyezte a temetőben: - Tudod fiam hiányzik apátok! Hiába rendezkedett be az egyedüllétre, hiába foglalta le magát a ház előtti kiskert rendezésével, hiába töltötte ki a szabadidejét más elfoglaltsággal is.

Március közepén feljött névnapot köszönteni. Beszélgetés közben a napi gondokról lassan áttértünk az emlékekre. Felemlegettük a gyerekkorunkat, s jókat nevettünk a csínytevéseinken.

Lányomat a fáradság és a nátha gyötörte. Sürün pislogó szemmel nézett bennünket, néha elmosolyogta magát. Nem vettük észre mikor aludt el. Összegömbölyödve, fejét édesanyám ölébe hajtva csendesen szendergett. Az egyre sötétedő szoba jelezte az idő múlását. Édesanyám most már, mint nagymama automatikusan kezdte a lányom fejét símogatni, ő csendes szuszogással válaszolt. Édesanyám suttogása, visszafogott hangja zárta le a múlt felidézését.

Kedvesen, mosolyogva, csillogó szemmel mondta:

- NÉZZÉTEK MILYEN JÓÍZÜEN ALSZIK AZ ÖLEMBEN!

Még most is itt cseng a fülemben a mondata, szívünk megtelt melegséggel e mondat hallatán, egymásra néztünk és csillogot mind hármunk szeme.

Mintha azt mondta volna anyukám: - Nem vagyok egyedül, mert szeretnek, mert szerethetek.

Az unoka csak a nagymamától kaphatja meg a legnagyobb szeretetet:

"A NAGYMAMA SZERETETÉT"

Nos a végére  értem. Nehéz volt, de jó volt. Remélem elfogadható.