Aiolosz blogja

Megint…

Elhagytak. Ismét.
Ő is sok mindent ígért.
De ezek szerint ő is hazudott,
Ő is ugyanúgy elhagyott.

Ígérték, hogy örökké szeretnek,
S, hogy soha nem hagynak el.
S mégis újra elhagytak.
Így megint kiben bízzak?

Ilyen szörnyű ember lennék?
Hát ezt érdemlem én?
Nem tettem meg értük mindent?
Mi többet adhatnék? Az életemet kéritek?

Te is hazudtál épp úgy, mint ők.
Te is itt hagytál, mint ők.
Pedig azt hittem te más leszel.
Azt hittem ez velünk nem történhet meg.

Tévedtem. Már megint.
Gondolom, téged sem érdekel mit hagytál hátra,
Hogy a szívem majd megszakad fájdalmában.
Mert ti csak kértek és mindent eldobtok.

Mással egyáltalán nem foglalkoztok.
Úgy eldobtok mindent, mint egy rongyot.
Az emlékek neked sem jelentenek semmit sem.
És te is úgy nézel rám, mint egy idegenre.

Elfeledtél mindent mit érted tettem.
Már nem érdekellek téged sem.
Szemeimben újra ott vannak a könnyek.
Szívemen újra sebet ejtettek…

Fontosabb vagy, mint hinnéd…

Te, mint bonyolult nő.
Picinyke testedben mégis tombol az erő.
Arcod mosollyal teli,
Szemedet néha a könny elönti.

Szeretem, ha mosolyra húzódik a szád,
Mert tudom, hogy elönt a boldogság.
De mikor szemeidben gyűlnek a könnyek,
Szívem megszakad, mert nem tudom, hogy szerezhetnék örömet.

Néha nagyon nehéz megfejteni,
Mégis néha gondolataidban tudok olvasni.
Néha tudom, nem felelek meg,
Mégis azt mondod, mindenkin túlteszek.

De néha nem így érzem,
S megint félelem bújt szívembe.
Egyre jobban érzem, elveszítelek,
Mert bizalmad nem nyertem el.

Mindig számíthatsz rám, te is tudod.
Ha kell, megvédelek, s ezt te is tudod.
Miattad még fagyban is órákat sétálok.
Mit tehetnék még, nem tudom.

Félelmem szemeimbe könnyeket csal.
Féltékenységemtől ideges leszek néha.
Sokszor megbántalak, nem szándékosan.
Barátságod nekem mindennél fontosabb.

Ezek szerint bármilyen kapcsolat titka mindaz, hogy eszedbe se jusson kimondani, amit érzel vagy legalábbis ne az vezéreljen, mindösszesen csak annyi, hogy jól érezd magad a másik személlyel? A kör-email-ek (amiktől a falra mászom, de mi van, ha igazuk van és valóban késő lesz?), amik a szeretetről és annak kimondásáról szólnak, hogy nyugodtan mondjuk ki őket, ahányszor csak azt érezzük..., mert lehet, hogy történik valami és akkor már késő lesz... ez mind ostobaság lenne? 
Én kimondtam, ahányszor csak éreztem. S visszagondolva talán sok is volt. Mert a kapcsolatunk megváltozott. 
S most átgondoltam minden egyes baráti kapcsolatomat. Egy 15 éves kapcsolat nem rég ért véget, mert egy nehéz nap után nem mentem le a barátnőmmel beszélgetni, s mert sokasodtak a félreértések és többször megbántottuk egymást.
Utána jobban megismertem a rokonomat és nagyon jóban lettünk és mindenki örült, h "egymásra találtunk", de amilyen gyorsan jött, ez olyan gyorsan is ment (megváltozott a kapcsolatunk. Elvesztette a varázsát minden, mihelyst elment tőlem).
S belegondolván ki van még olyan, kit barátomnak mondhatok. 3 éve ismertem meg. Nem mindennap beszélünk, jóval idősebb nálam és már jobban ismerem, mint azt bárki hinné. Egyikünk sem mondta ki soha, hogy mit jelentünk egymásnak. Csak egyszerűen támogatjuk egymást mindenben. Ha valami történt meghallgatjuk egymást és elmondjuk a véleményünket. Ennyi az egész. Nincsenek nagy elvárások, nincsenek tisztelet körök, csak egymást támogatjuk.
Na most ilyen estekben mit tegyünk? Mondjuk ki? Vagy ne? Honnan tudjuk éppen mivel rontunk el mindent? Vagy hogy mikor változik az ember? Melyikben rejlik az a titok, amihez, ha tartom magam nem veszítek el egy barátot sem, aki számít?
És mi van, ha legközelebb nem mondom ki, pedig elvárnák és már túl késő, mikor kimondom? És mi van akkor, ha kimondom és ezzel megint tönkreteszek mindent? Melyik a helyes út? ...