Utazhatsz busszal, vonattal, seprűnyéllel,
kíváncsisággal, bátorsággal, leleményességgel
de bárhogyan is döntesz, és végül nagy hévvel kezdesz,
benned nagy öröm lesz, ha minden terv szerint lesz.
Mikor megszerveztél mindent és kész lett a program,
akkor jut eszedbe, hogy valami nagy gond van,
hiszen ezt meg ezt se csináltad meg, és ezt sem,
és most döntesz úgy, hogy utazni, én többet nem.
Bár könnyen feladtad és fáradtan estél az ülésbe
hamar rádöbbensz, hogy nem is volt nehéz, ismerd be,
hogy meg lehet csinálni és nem kell az elején kiállni,
azért mert a teher alatt nem bírsz lábakon megállni.
Hagyd! hadd vigyen magával a busz a cél felé,
hadd vigyen ismeretlen tájra, vidékre vagy másfelé
hol kipihenheted fáradalmaidat és elméd megnyugodhat,
de látod a tájon a hidat, mely még mindig nem nyugodhat.
Kis idő múlva a busz is keresztülrobog a kilenc lyukon,
és eléri célját, a tömött megállót a másik oldalon
melyre a Nap sokkal erősebben ontja fényét,
hogy egy kislány fehér kendővel védi fejét.
Lassan elindul és a horizont felé halad a hat kerék,
álmosan de már bóbiskolva, azt nézed mi legnagyobb kék,
de nem tudsz elaludni, álmodban megnyugodni,
mert torkod szomjúhozik az út porától, kénytelen vagy inni.
Végül tényleg álom jött kék szemedre, aludni bár sokat
sokat nem tudtál, de mégis elég volt, hogy felébredve láss más utasokat,
célod előtt nem sokkal eszméltél föl, hogy Hortobágy hova megérkeztél
bár célod nem ez volt, kiderült mégis rossz buszt rendeltél.
De mondtam láss világot ismerj meg idegen kultúrákat,
hagyd hogy vigyen a végtelen és láss újabb csodákat
melyek hatására új emberként térsz haza családod körébe,
de most nyugalom, pihenj, hazatérni ráérsz a jövőbe.
Mikor a buszról leszállva megcsap a magány rémülete
ijedten állsz ott az utcán, hisz falunak kevés az épülete,
és ekkor ismerős hang üti meg füled; családod jött el utánad,
hogy megmondja szeretnek és ezer csókot dobnak utánad.
Mert te nem feléjük fordultál először, hanem másfele
a hang ellentétes irányába, hol a te éned másik fele
öltött álruhát, mint kecses, de görnyedt fűz,
közelébe sietsz, átöleled és meglátod mi ehhez fűz.
Régi szerelmed egyik jelképe, e fűzfába vésett szív alakú emlék
melyre most ráteszed kezed, csöndben állsz, fejed felett madárék
csicseregnek, végül sarkon fordulsz családod irányába
most elébük futsz már nem hiába,
hiszen tényleg ők azok, szeretteid kikre mindig számíthatsz,
élettel telve mész haza és reméled, hogy egyszer újra ide botlasz.
Életmód