21_gramm

Első szárnypróbálgatás…

Vajon hogy kerültem ide…? Ezt még a legilletékesebbtől sem tudom úgy megkérdezni, hogy megnyugtató és teljeskörű választ kapjak. Magamtól…

Pillanatok, vágyak és fájdalmak kusza egyvelege, ami lehet, hogy sehová sem visz. Érlel, kérgesít, de válasz nélkül hagy. Tökéletes, mint egy kör. Végtelen, folyton magába visszaforduló. Kerek egész, de ami odabent van, az mindvégig hozzáférhetetlen…

Még csak sejtem, ki vagyok. A hibákkal sokkal inkább tisztában vagyok, mint az erényekkel. Utakat keresek, hogy ez kiderüljön. Tudnom kell. Tudnom kell, hogy tudom úgy megélni a tökéletlenségeimet, hogy a szintén tökéletlen világ megértse ezt. Azzal a megkötéssel, hogy érvényesüljön a szlogen: Élni és élni hagyni…

Pár dolgon túl vagyok már. Többön, mint kellene. Sok meghasonulás, önvád és sötétben tapogatózás után sokkra várok. Valamire, ami kimozdít. Akár önmagamból is. Mert ami van, az nem jó.

Dan hadnagy jut eszembe a Forrest Gump-ból. Ahogy lábak nélkül ül a rákhalászhajó árbocán az évszázad legnagyobb viharában, kiröhögve Istent. Kihívva az elemeket. Másodpercről másodpercre élve az életet, nem gondolva a következőre. Neki bejött. De én nem milliárdokra vágyom. Egyetlen lélekre vágyom. Aki végre megmondja, miért vagyok itt. Hogy ne legyek egy szerencsétlen gekkó, aki fuldoklik a Csendes-óceánban…