Gondolataim

Kedves poetosok, szeretnélek megkérdezni Titeket, hogy mennyire tartjátok fontosnak , hogy a versben rím legyen és ritmus ? egy kedves olvasó jelezte nekem, hogy szép a vers tartalma , de hiányolja az egyenletes sorokat, azaz a ritmust, és a rímet , Ti hogy látjátok ezt ? valóban nagyon fontosnak tartjátok  a rímet ?

Sose szégyelld azt
hogy honnan jöttél,
azt sem ,hogy rég
fekete kenyeret ettél,
ne titkold mások előtt
a nemzedéked,
büszkén vállald mindig
a szülőfölded,
ne hazudd a nagyvilágba
hogy gazdag voltál,
azt sem, hogy a szegénységgel
sohasem birkóztál.
Vállald mindig önmagad
s a múltad,
vállald a kereszted ami
a válladon roskad.
Mert szívedben jól tudod
az igazságot,
ne hagyd, hogy az ajkad
szórja a sok hazugságot.

2012.05.10

J_Myra

Uram, fölnézek rád,
tudom, nálad imám
meghallgatásra talál.
Te alkottál minket,
ismered szívünk,lelkünk,
ekképpen méred ránk
mindig , a keresztünk.
Gyönge vállunkon
erőt adsz hordani,
s ha mégis túl nehéz,
Te eljössz belőle,
lefaragni.

2011.03.09

J_Myra

Régi versem, nem most írtam :)

Szívem csak játék volt
számodra,
hogy bizonyíts újra
nézel a holnapra,
a keserű mérget ízesítve
emelted ajkamhoz,
csak apránként adtad
míg lerogytam lábaidhoz,
Oly csodásnak indult
mint egy álom,
szerelmet ígértél
s boldogságot,
a köves utat rózsa
szirmokkal fedted, 
meg ne hátráljak
máris rálépjek,
Amikor ott foglaltam
helyet ahol Te akartad,
elégedetten önző módon
élted napjaidat,
már nem takartad a követ
mit elém raktál,
a szavakat sem kímélted
amikkel bántottál,
Összetörted a szívem
apró darabokra,
nem hajoltál le hozzá
hogy összerakjad,
most két szemem a sós
könnyem marja,
s már nincs több erőm
újra a holnapra.
 
2012.05.02
J_Myra

Ablakomon beszűrődik a sok zsivaj,
Az utcán a gyermekek mint méhraj,
Csoportosan fociznak önfeledten,
Fiúk  lányok sétálnak kéz a kézben,
Meleg napsütésben házuk előtt ülnek,
Mindenki tud a másikról,mindent megbeszélnek,
Mintha nem itt élnének e modern világban,
Megállt velük az idő, egy másik században,
Míg más fiatal a számítógép előtt ül,
Addig ők sétálnak, ami semmibe sem kerül,
Míg mások drága strandra eljárnak,
Ők a közeli tóban, mind horgásznak,
S ha leszáll az est, elfedi a tájat a sötétség,
Szerény hajlékukban,egy gyertya árassza fényét,
Mégis, megtalálják az életben az apró örömöket,
A megszépült szegénység, lassan elfedi e földet.

2012.05.01

J_Myra