1970 blogja

virágindákból kötél
fogságban tart, nem ereszt
ujjaim bársonybilincs
rabul ejt: selyemketrec
szatén-míder fodrai
csipke, necc a combokon
szememben a vágy pucér
szemérmesen oldozom
szalagjaim, bűvszavam
szirom-könnyű tollpihe
tenyeredben kinyíló
virág: párták és bibe

Sosem voltam mestere a szavaknak.

Szócséplés ez is

egy ócska tollal

- a papír is olcsó -

zúzdába velük.

Lerágott csontok a betűk,

emészthetetlen porcogók,

a szájban fogakhoz koccan, nyikkan,

lenyelni minek?

A van szemébe vicsorognak nincsek.

Hiába beszédek...

mert egyszer vége minden mesének.

És én mégis körömszakadtáig írlak

(a tartalomjegyzékben majd főhelyen)

tartalak.

És ha te is,

úgy igazán, mégis

megkérdenéd: kinek beszélek?

Magamban magamnak.

A lehetőségek adottak,

menj, indulj nyugatnak,

én magamnak maradok.

Érezd ízét a szabadnak,

míg telik tüdőd - harapjad,

ne nézz vissza, ne nézz:

arcomon faragott mosoly.

Tücsköt-bogarat hord a szél:

nem siratlak,

fejemnél lámpa szüli a fényt.

Vibráló képen rossz a hang,

untig nézett sorozat,

szélesvásznú ócska film

kockákra bontva

bennem él

és az a végtelen szomorúság.

Gazdagon lenni szegény,

boldogít-e az erény,

a magunkkal szembeni hűség

nyújt-e (meg)becsülést,

mikor a szembe könnyek ülnek

mindenért vagy a semmiért,

vagy csak épp fákon a rügyek

bontanak virágot és belenézni jó

azzal a fényt adó

mélyről jövő szeretettel,

hinni szépnek az útszéli bogáncsot,

és mikor belénk fájnak a mások

arcára gyűlt gondredők,

érezni a késztetést,

hogy a gondolat-erdőt

simítsuk tisztássá.

Van úgy, a szív sebeit kitárná,

epedve a vattapuha kötést,

ölelne ölelést

mindenért vagy a semmiért,

hogy érezze magát gazdagnak,

szegény.

Itt-ott szín a fehér foltok.

Satíros-szénrajz a kint.

Kőtömb házak bárgyún állnak,

szemükbe a szürkület lámpafényt csettint.

A fák dallamtalan árnyak,

szétcincált fátylat hullat el a köd.

Az est óvatos, lassan ereszkedik,

lajtorját támaszt alá a csönd.

Árny-ágak közé neonreklám ugrál

(a gubbasztó sötétet festi át)

ahogy a messziről jöttek bámész-ógatnak:

ablakomban virít egy virág.