1968 blogja

 

 

Előző  este  Anyám  véletlenül   összetörte  a   műanyag  felmosóvödrünket,  ezért  reggel,  iskolába  menet  betértem  a  ”100  Forintos”  boltba  és  vettem  egy  újat.  Az  oktatás  végeztével  füzetet,  tollat,  maradék  jegesteát  berámoltam  a  még  ”szűz”  műanyag  szerzeménybe  és  volt  még  fél  órám,  hogy  beérjek  a  munkahelyemre  -  a  ”gazdaságos”  multiban  lévő  valutaváltóba.  Akkoriban  délelőttönként  gazdasági  informatika - órákra  jártam,  a  délutánjaimon  és  hétvégéimen  pedig  beültem  a  pénztárba.  Így szólt  a  megállapodásunk  Lizával ( a   területi  vezetőmmel ),  tulajdonképpen  mindegyikünk  jól  járt  -  bár,  abból  a  nyaramból  semmi  sem  maradt  -  de  hát,  ugye:  valamit  valamiért.

 

A  műszakom  hamar  eltelt   -  általában  a  délután  volt  a  ”pörgősebb”  ezen  a  helyen  -  aztán  ”roló  le”,  becímleteztem,  zártam,  jelentés  elküld,  iktattam,  feltakarítottam.  Majd  fogtam  a  világlátott  műanyag  csebret  ( benne  a  cuccommal )  és  megindultam  kifelé. 

Tudni  kell  azonban,  hogy  a  mágneses  árfolyamtábla  akkoriban  -  kissé  szerencsétlenül  -  az  ajtó  melletti  falon  kapott  helyet,  tehát,  óvatosan  kellett  kimennem,  ha  nem  akartam  esetleg  egy   érdeklődő,  ”potenciális”  ügyfelet  a  páncélajtóval  barátilag  hátba  vágni  ( ne  adj  Isten:  impotenciálissá  tenni… ).  Este,  nyolc  huszonöt  volt  már,  de  mindig  akadtak  ”későn  jövők”,  akikkel  természetesen  nem  lehetett  megértetni,  hogy  a  pénztárzárás  fogalma  nem  az  ajtó  és  a  roló  kezelésére  korlátozódik. 

 

Most  is  ott  szuggerálta  egyikük  a  valutaviszonyokat,  de  sikerült  egy  kicsit  ( az  ajtó  segítségével )  kizökkentenem  ebbéli  nemes  tevékenységéből.  A  köszönés  után  már  nyílott  is  a  szája  a  ”csak  még  ezt  váltsa  be”  típusú  klasszikus kérésre,  mikor  megpillantotta  a  kezemben  vidáman  himbálódzó   felmosóvödröt.  Az  arcán  hirtelen  valami  mérhetetlenül  nagy  csalódás  tükröződött  és  egyből  hangnemet  váltott:

 

-  A  pénztárosok  már  elmentek...?  -  volt  hozzávetőleg  öt  egész  percem  a  buszomig  ( ”sovány  malac - vágtában” ),  hát,  naná,  hogy  belementem  a  játékba:

-  Iiigen,  már  én  is  végeztem  mára…

 

Szó  és  köszönés  nélkül  sarkon  fordult  és  feldúltan  kiviharzott  a  bevásárlóközpontból. 

 

Hát,  így  történt,  hogy  mégis  csak  elértem  a  buszomat  annak  köszönhetően,  hogy  nem  kellett  vitatkoznom,  magyarázkodnom,  csak,  mert  takarítónak  néztek. 

 

A  kedvenc  felmosó  vödröm  köszöni;  azóta  is  nagy  becsben  van  tartva…

 

( 2011.  május  22. )