Mosolyogva fáj!

19611961•  2017. február 16. 21:29

A mélygarázsban nincs olyan hideg,

Mint fent, az áruház előtt.

Az autó megáll, és lassan

Topogó léptekkel, halkszóval

Közelít egy fiatal idegen.

Kabátja nincs, én közelebb intem,

Nem hallom jól mit messzebbről szól,

Mosolyogva egyet lép közelebb,

És lehajtott fejjel, hozzám szól:

„Ne haragudjon, de nagyon éhes vagyok,

Nem tudna segíteni egy kicsit nekem?

Ez nekem is nagyon kellemetlen,

Higgye el, kérem, higgye el!

Csak nagyon éhes vagyok…”

-          közben fázósan topog,

Kék tréningpulóvert visel,

Kabátot nem,

S látszik rajta, nagyon zavaros,

Mert nem szokta még meg,

Hogy neki kérni kell.

Pár forint, mit kezébe tettem,

S egy jó szó: Isten segítse meg!

„Rám férne, igen csak rám férne!

Köszönöm.” – s már el is sietett.

Az unokám kíváncsian kérdezte:

„Mama! Mit adtál a bácsi kezibe?”

-          Pénzt, hogy enni tudjon.

-          Miért egy garasa sincsen?

Nincs kicsim, nincsen semmije.

 

Ahogy beléptünk az áruházba,

Mosolygós, zavart arca

Könnyel áztatta szívem,

Egy kaláccsal többet vettem,

Hogy ha látom, kezébe tegyem.

A parkolóba szemem még kereste,

A kabát nélküli mosolygós fiatalt,

Ki kérni szégyellt, és eltűnt,

Mint sötétben az éjszaka.

 

Aztán a csöpp kéz, mely kezemet fogta,

Megkocogtatta lelkem ablakát,

A féltés, hogy egyszer ő fog  így kérni…

Mert sajnos nem tudni mit hoz a világ!

Isten segítse meg! – jutott még eszembe,

S hogy Isten rajtunk keresztül segít,

De ha a mi szívünk kemény kőszikla lesz,

És nem követjük Isten útjait,

Akkor hiába a jó szó és indulat,

-          akkor megfagynak mind a mosolyaink!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2017. február 17. 21:50

tetszettek szép gondolataid

Rozella2017. február 17. 19:21

"Mindennapi" picinyke történés,picinyke csodával. Elgondolkodtató, hányan szajkózzák hogy "mindennapi kenyerünket..." de talán fogalmuk sincs mit jelent. Érző lélekkel, szépen megírtad!