Megtörtént ( egy Poet tali margójára)

BakosErika•  2014. augusztus 17. 15:18

Hát mégis megtörtént, pedig be voltam tojva, mint a maradi szűzlány az első aktus előtt, hogy miért azt persze nem tudnám megmondani. Kár volt, ezen már hamarabb túl kellett volna esnem. Útra készen, táskámban hamuba sült pogival és egy üveg szilvapálinkával, no meg gombóccal a gyomromban szálltam fel a buszra.  A buszon velem utazott, Papp Jani alias Atya, épp munkába tartott, nagyon sajnálta, hogy nem lehet ott és üdvözletét küldte a Poeteseknek.  Végig sétáltam a várost a gombóc még mindig a gyomromban volt, majd a helyszínre érve, Dobosi Gyurit és kedves Nejét láttam meg legelőször, velük volt Mizsi, ( Mizsei Norbert ) Igrényi Sándor és Neje.  A kávéház előtt volt még Szinci ( Pócsa Józsefné ) Deák Évi, Ember István és Neje, Remember ( Komróczki Zoltán )Kapocsi Annamari két tündéri kislányával, Juhász Anita. Közben megérkezett Jagi és Ági, majd a kerthelységbe invitáltak bennünket, gyülekezni. Sorban érkeztek a Poetes nikkek, személyessé téve a többéves, vagy csak pár hónapos  netes ismeretséget. Ambrus Józsi, Hajdan Vali, Ari Fabbro, Dénes Enikő, Zvolenszkiné Jutka,  Gota ( Vassné Szabó Ágota)  és Párja, Pásztor Piroska, Szécsényi Barbara, Veres Rózsa, Nagy Mihály, Radnai István és Párja, Hajdrik Józsi, Bogdán Mária (Szederfalu) Dorkó Laci, Mudra Csaba és még nagyon sok kedves ismeretlen ismerős, elnézést azoktól, akiket nem név szerint idéztem meg ebben a kis szösszenetben. Megérkezett Lukács Marika (csillogó ) és Pera, Péter Éva Erika. Nagy szeretettel üdvözöltük egymást velük töltöttem szinte az egész estét, amit nagyon köszönök nekik. Marika és Erika végtelenül kedves emberek, nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Elkezdődött a műsor, színészek adták elő a verseinket, meghatva ezzel szinte mindenkit.  Nagyon jó előadás volt.  A szünetben fotózkodás, a rágcsálni valók és az italok az asztalokra kerültek, vidámabbá téve az estét. Szünet után remek kis  koncertet adott  elő az egyik előadóművész, sokan tomboltak a zenére. Úgy éreztem magam, mint egy nagy olasz családban, ahol mindenki túl kiabál mindenkit, ám az igazi (vers)szeretet összeköti őket. A könyvek kiosztása és egymás versének aláírása után lassan szétszéledt a társaság nagy része . Megöleltem Erikát és Marikát elbúcsúztam az ottmaradtaktól, majd kiindultam a buszmegállóba. A szívem tele volt a tőlük kapott és elraktározott szeretettel, amikor agyőt intettem Szegednek. Jó volt na! Köszönöm Mindenkinek! 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

MrMojoRisin2014. október 11. 02:11

Na Szeged az már tényleg közelebb volt.Ezek a fránya és idegesitő határok ne lennének, mely szét szélészt minket. Örülök, hogy jól szorakoztatok.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:35

Mariannám, köszönöm szépen.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:34

Jani köszönöm az írásodat.
Talán a legközelebbire már eljössz te is.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:33

Valikám köszönlek.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:33

Krisztikém és Klára, köszönöm ittjártatokat.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:31

Drága Erzsike és Gyuri!
Nagyon megörültem mosolygós lényeteknek, köszönöm, hogy megismertelek benneteket is. Remek este volt.
Ölelésem Nektek.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:30

Örülök, hogy megismertelek Szinci és az Évát is. :)
Köszönöm írásodat.
Ölelésem.

BakosErika2014. augusztus 23. 06:28

Én köszönöm István.
Ági, ez kölcsönös volt. :)
Évám, sajnálom, hogy nem lehettél ott.
Ölelésem Nektek.

BakosErika2014. augusztus 21. 18:13

Csaba, Szederke köszönöm. :)
Örülök, hogy megismertelek benneteket is.

mezeimarianna2014. augusztus 20. 10:40

Kedves Erika! Ki az akit említetek, hogy már nem él?

BakosErika2014. augusztus 20. 06:18

Nagyon jól éreztem magam, sajnálom, hogy Te nem voltál ott, de majd jövőre. Köszönöm, hogy olvastál, kedves Marie.
Puszim.

BakosErika2014. augusztus 20. 06:16

Drága Kingácska, engem is megrázott Valika halála...
Köszönöm kedves soraidat.
Ölelésem.

gosivali2014. augusztus 19. 21:57

Gondoltam rátok szeretettel...

pappjani2014. augusztus 19. 14:56

Erikám nagyon szépen köszönöm! -A színes élménybeszámolódat és a személyes üdvözletemen való örömmel átadó nevem megemlítésén át szívbeli baráti üdvözletem mosoly ragyogó szív dobbanó kifejező szókép plántálását is a poetes csodás kőltő társaknak! -De szívesen mentem volna veled feloldva a gombóc adta szorongón feszélyezett kislányosan drukkba vont tiszta szíved megfelelési kényszerén adódva jött utólag már kiderűlt megalapozatlan gátlásodat! -Hát ez nekem nem jött össze de addig nem múlik el pillanat perc vagy araszoló mélabúsan tekergő árva óra míg ezeket az embereket boldog szeretetem kifejező értelme által egyszer keblemre nem ölelem, és persze lesz hozzájuk egy pár szavam is! -Bocs de lehet hogy csak én beszélek, de most helyet adok a lelki csendnek méltóságos megbecsülő tiszteletem fejezve ki irántatok! -Üdvözlettel... Papp Jani. /Atya./

Sida2014. augusztus 19. 11:48

Gratulálok a sikerhez egy kis irigységgel a szívemben, hogy csak így a beszámoló hangulatából gyönyörködhetek bennetek és a városban, ahol valamikor jártam és ma is akad néhány ismerősöm.
Si

ChristinaNadale2014. augusztus 18. 21:17

Éljen!:)

BakosErika2014. augusztus 18. 20:41

Skary, Andikám köszönöm szépen, hogy olvastátok ezt a kis szösszenetet.
Tényleg nagyon jó volt.

dobosigyorgy2014. augusztus 18. 11:22

Kedves Erika! Nagyon köszönjük,hogy megemlítettél bennünket is.Jó volt személyesen is találkozni.Sajnos nem tudtam minde3nkivel annyi időt tölteni,mennyit szerettem volna.
Sok szeretettel és baráti öleléssel:-Gyuri

Doli-Erzsi2014. augusztus 18. 11:06

Kedves Erika, nagyon hitelesen írtad le a történetet!
Nagy öröm volt számomra is a személyes találkozás!
Jó ideig táplálkozunk ebből a szeretetből amit ott tőletek kaptunk!
Szeretettel ölelek mindenkit!
Erzsi

Törölt tag2014. augusztus 18. 06:41

Törölt hozzászólás.

dreaming582014. augusztus 17. 22:10

Ó, de jó lett volna ott lenni!!!
Most nagyon irigy vagyok ám :P ;)
Ölellek!

kovacsagi2014. augusztus 17. 20:47

:) Nagyon örültem, amikor megláttalak!

emberpista2014. augusztus 17. 20:16

Erika!
Nagy örömömre szolgált hogy személyesen is találkozhattunk és elnézést azért a kis elírásért!

szederfalu2014. augusztus 17. 19:36

:)

pepo2014. augusztus 17. 19:33

örültem én is..:))

BakosErika2014. augusztus 17. 19:09

Drága Marikám! Én köszönöm, hogy megismerhettelek Téged. Mindig is tudtam, hogy kedves, szeretettel teli ember vagy. Örülök, hogy elmentem erre a talira és sajnálom fáradságodat remélem kipihented már magad. Én is alig birtam kibattyogni a buszmegállóba, nem tízcentis sarkúban járok én naponta. :) Elárulom, a faluban már mezítláb mentem haza. :)
Ölellek szeretettel.

BakosErika2014. augusztus 17. 19:01

Köszönöm, hogy olvastál Rózsikám.
Tényleg nagyon jó volt.

BakosErika2014. augusztus 17. 19:01

Én köszönöm, hogy ott lehettem, Jagi.
Jól éreztem magam, remek este volt. :)
Ölelésem.

Marie_Marel2014. augusztus 17. 18:42

Örülök, hogy jól érezted magad. :-)
Én sajnos az idén lemaradtam, de jövőre biztosan... Majd találkozunk. Puszijaim mindenkinek!

Kicsikinga2014. augusztus 17. 18:37

Valik halálának híre nagyon megrendített, ezért "csak" az jut eszembe, hogy ölellek Benneteket, és lélekben mindig ott vagyok!
Legyen még sok ilyen örömteli "gyomorpanaszod", Drága Erikám!

Andicsek2014. augusztus 17. 17:52

Köszönöm,hogy megosztottad velünk élményeidet..,így lélekben ott lehettünk mi is..,akiknek nincsen lehetőségük..,egészségügyi vagy más okokból részt venni a Poet találkozón..,
Őszintén örülök,hogy jól éreztétek magatokat :)
Szeretettel ölellek!!

skary2014. augusztus 17. 17:41

aaztaaa :)

csillogo2014. augusztus 17. 17:10

Az "olasz család" stimmt! :) Nagyon örülök, hogy végre téged is megismerhettelek drága Erika - az élet oly parányi, oly sok kedvességet és szeretetet sugárzol magadból, sokszor segítesz felállni, aki épp elesik... És akin épp lehet... Szépek, jók a verseid... Emberi reakciód sohasem bántó - örömteli volt a találkozásom veled és persze a többi kedves poet taggal is! Ölellek! ( amúgy elfáradtam kissé...)

rozsika532014. augusztus 17. 16:51

@BakosErika: Én meg köszönöm,hogy megírtad nekünk...így kicsit álmodozhatok róla....::)))

jagosistvan2014. augusztus 17. 16:07

Mi köszönjük hogy eljöttél Erám. Én is úgy gondolom hogy jól sikerált. Ölellek. :)

BakosErika2014. augusztus 17. 16:00

Erikám, én köszönöm, hogy megismerhettelek Téged. Kívánok én is Neked és családodnak mindenféle jót és szépet. Ha arra visz az utam nem fogom elfelejteni szíves vendéglátásod. Köszönöm. Talán én is viszonozhatom még, ha erre jársz.

Pera762014. augusztus 17. 15:51

Erika, örvendésem, hogy személyesen megismerhettelek, köszönlek. Kívánok minden szépet Neked és mindenkinek, ki számodra kedves, fontos!
A jó embereket meg szoktam invitálni, tehát ha nálunkfelé jársz, szeretettel várunk...