Apokrif verseim

Elgondolkodtat(ó!)

  Ma megszületik Isten Fia –
nyitott szíveken átlép,
emberek, kik belegondoltak:
az élet csak ajándék –
Pár év csupán: hatvan, vagy nyolcvan?
s nyílik a sír üres szája –
az élet 7másodperc lenne?
– elvész az ész józansága!
Csak úgy lettünk mint a majmok?
– s a gondolatok honnan..?
tán leestünk egykor a fáról –
ahogy Darwin megmondta?
Ha igaz lenne e szép mese –
s honnan a filozófia? –
görögnek s későbbi koroknak
művelt, lángeszű fia.
Szépművészetek s találmányok –
Ki a teremtést elkezdte,
Ő munkál emberi szívekben –
nem a fáról vetett le!
Sóhajod – még káromolva is –
Hozzá küldöd az égbe,
nézz a magasba, lásd meg arcát
s lelj a Könyvek könyvére!
Valaki halkan szól most hozzád –
nyisd meg a füled, szíved!
Fényes birodalmába hív Ő –
leld meg valódi kincsed!
Ott, hol Isten Báránya lépked
fenséges csillagokra –
kijelenti néked titkait
az Univerzum Ura.

ELJEGYEZVE

Tisztuló csendben a keskeny úton
magányom picit sem riaszt,
károgó varjak sajnálatában
karod jelent nekem vigaszt.
Ajkam a jó szót már nem koldulja,
vagyok magamnak kedvesen,
bennem az egység gömbölyű dallam:
nem darabolja semmi sem.
Letettem életem, ahogy kérted,
bár lélek még testnek falaz,
csapong káprázat itt-ott szememben,
gúnyol a kísértő grimasz.
Lábam az ég felé megvetettem,
  nem űz sekélyes földi vágy...
léptem ott halkul az éji csendben,
hol a hótiszta nászi ágy.

Úton

 A test követeli jussát,
de börtönbe zárja lélek,
 szárnyaidon a szabadság
láncok között is feléled.
 
Karizmák közé rejtetten,
tisztán csendül fel a hangod:
kövezett folyómederben
 buzgognak igefolyamok.

Sodornak égi mezsgyékre
csillagoknak áramába,
honnan angyalok szárnyakon
 emelnek Isten honába.

NEM ITT
(rondó)

 Nem itt, valahol létezem,
felszívódtam az éj falán,
- végtelenben a tű fokán -
várnak rám szép erényeken,
visz a kegyelem-lendület,
feledem földnek bánatát.
 
Nem itt, valahol létezem,
átjutottam a réseken, -
kies fénytenger vár ott rám,
ringok szeráfok dallamán,
beszippantott a végtelen -
nem itt, valahol létezem.

 

AZ ÚJ EMBER

A szétfoszló
világból
tágas térre
montírozott
új arcod
felragyog;
Lopva eloson
farkasod.
Lépted nyomán
a fű kinő.
Utad
halhatatlanság
ösvényén vezet,
két oldalt
szépem
kövezett, hol
mécsvirágok
helyett
szívmécs
világol:
Örök életre
égő mécs.

(2009. május)