Apokrif verseim

EGY SZERELEM MARGÓJÁRA

Rózsaszín álomba – bukom a nemvoltba,
ujjaim homályból rajzolják arcodat,
vonszolom némán a kietlen napokat –
vádlóim bűnömet olvassák korholva.

Csókjaid hiányán naphosszat könnyezem,
eget hasít imám lelkemnek üdvéért,
serkentem magamban kék szemed emlékét,
elveszítve téged – magam vetélem el.

Az éjszaka  függönyén bámulom, ahogy
képtelen szerelmünk darabokra szakad,
remegő ajkamról szavam utánad kap –
fakuló álmoknak szépségeit falom.

A semmi égboltján kaparászik kezem,
reményeim tégláit elszántan rakom,
csetlő-botló lelkem szirmait hullatom –
emléked hordozom örök-szerelmesen.

(2010. február 23.)

Kígyószerelem
 

Csípj meg, mert nem tudom
vagyok, vagy nem vagyok!
Fogd meg kezem, látod –
a testem hogy elhagyott!?
Kezek kígyóznak álmomon
– belém harap a távolod –
Fogalmazz meg kérlek –
szerelmedet akarom!
Már semmi sem véd meg,
csak ha látom véred!
Csípj meg, hogy én is
megmarhassalak téged!

Szerelem-kőedény
 

számomra a szerelem olyan
mint egy költemény - tintával
szavakba írott illékony kőedény
mint elérhetetlen utáni örök vágy
izzás megfoghatatlan ágy testetlen
kívánság  hol  csak a lélek ég és ölel
folyton rajzolva arcot festve testet s
egy  érintéstől  szivárványos  kútba
hullanak a tagok és az estek s egy
felhőarcon semmivé kenődnek a
formák  mégis úgy szorít karjuk
lábuk s  csókol szájuk mintha
érezhető s fogható lenne a tinta

VADRÓZSA
 
Világodba én nem jutok:
vadrózsa lettem a réten,
kék szemed felé ha futok, -
töviskezemmel nem érlek.
 
Vándorútra tévedt szívem
távoli tengerre kúszna,
lángomtól megtisztul minden:
lelkek purgatóriuma.
 
Vetnélek tüzes ágyamra,
szúrna szerelmem tüskéje,
szögeznélek ég aljára, -
ölelne a naplemente.
 
Rózsatengeremen ringna
keringőt a Hold sajkája,
tüzesen terülő tinta: -
lobog a szerelem lángja.

ANGYALSZÁRNYON

Álmaim visszaadnak a múltnak,
Alkonyégen apró fények gyúlnak,
Karom öblén halkan altatgatom,
Emlékeim tükrében az arcod.

Csendbebúvó angyalpata dobog,
Szívem sarkantyúzzák a csillagok,
Végtelenbe vetem meg az ágyam,
Értelmünket keresgélve vágylak.

Hiányodnak veszett ebe ugat,
Reményem szegi rettegő tudat,
Lábam alatt görgő földgöröngyök -
Gurulnak a színes üveggömbök.

Ifjúságunk tündérarca lebeg,
Fénye kopott elmúlásba pereg,
Míg nevedet világgá kiáltom, -
Sírva ringatózom angyalszárnyon.