Apokrif verseim

TÁVLAT

nézem
az elrobogó
vonatot ablakain tűnő
képkockák fényei villódznak a
fáradt naplementén lelkemből feltörő
emlékek kísértenek sínek mentén ballagok
elmém a múlton kattog alkonyég vöröse vérzik az égre
rajzolom arcod lássam a képed érezzem – még élek - lélegzem
megérintem a távolodó messzeséget a vonat elrobog s Te vele suhansz
a pillanatban - semmit szorongatok - lelkem a sínekre fektetem s majd egyszer
valósággá válik az elképzelhetetlen - párhuzamosaink metszik egymást a végtelenben